ISKOLA KEZDÉSI INFORMÁCIÓK
2023. augusztus 14. hétfőÍrta:
Kedves Szülők!
2023. szeptember 1. (péntek): első tanítási nap (“A” /páratlan hét)
1.óra, 8.00: Veni Sancte (tanévnyitó szentmise) a Szent László-templomban
Reggel a diákok az iskolába érkeznek a szokott időben, az iskolából együtt vonulunk át a templomba.
.
2-4. óra Osztályfőnöki óra: Balesetvédelmi oktatás, ülésrend, tankönyvosztás, a tanév rendje, órarend, házirend ismétlése
5. órától folyamatos az ebédelés 1. évfolyamtól kezdve
Már első naptól kapnak tízórait, ebédet azok a tanulók, akik az előző tanév végén kértek étkezést erre az évre
Ezen a napon még nincs napközi, de igény esetén, összevont csoportban felügyeletet biztosítunk.
Plakettes és kitüntetett tanulóink 2023
2023. június 30. péntekÍrta:
Plakettes és kitüntetett tanulóink 2023
>> bővebben…Szent László Katolikus Általános Iskola tanulmányi és művészeti versenyeredményei a 2022/2023. tanévben
2023. június 29. csütörtökÍrta:
Szent László Katolikus Általános Iskola tanulmányi és művészeti versenyeredményei a 2022/2023. tanévben
A Tanulóink közül többen az elmúlt tanévben kiemelkedően szerepeltek vármegyei/területi és országos tanulmányi, ill. művészeti versenyeken. Eredményeiket az alábbi táblázatban közöljük.
>> bővebben…A füstérzékelő életet menthet
2023. június 11. vasárnapÍrta:
Az Országos Tűzmegelőzési Intézet ” A füstérzékelő életet menthet” című országos pályázatának megyei fordulóján Pál Regina 3. a osztályos tanuló különdíjas lett.
>> bővebben…“Ecsetes, bringás remekek” pályázat
2023. június 11. vasárnapÍrta:
“Ecsetes, bringás remekek” pályázat
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Belügyminisztérium 2022-ben is meghirdette Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához, a Mobilitási Héthez kapcsolódó rajz-, fotó- és kreatív pályázatát „Ecsetes, bringás remekek” címmel.
>> bővebben…POK VERSENYEK DÍJÁTADÓJA
2023. június 8. csütörtökÍrta:
Az idén a Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ által meghirdetett versenyek díjátadó gáláját Celldömölkön a Kemenesaljai Művelődési központban rendezték meg.
>> bővebben…PEDAGÓGUSNAPI KITÜNTETÉSEKET ADTAK ÁT A VÁROSHÁZÁN!
2023. június 4. vasárnapÍrta:
PEDAGÓGUSNAPI KITÜNTETÉSEKET ADTAK ÁT A VÁROSHÁZÁN!
Szívből gratulálunk Erős János kollégánknak, akinek megbízható tanári munkájáért, tanítványaival elért versenyeredményeiért, a munkatársait és az iskolavezetést egyaránt nagyban segítő pedagógus munkájáért. Sárvár Város Önkormányzata a „GÁRDONYI GÉZA ÉRDEMÉREM” kitüntetést adományozta.
>> bővebben…Országos siker a Honismereti Versenyen!
2023. május 15. hétfőÍrta:
Országos siker a Honismereti Versenyen!
Szakál Csenge és Szabó Máté 5. osztályos tanulóink részt vettek az Országos Honismereti Versenyen, ahol 542 iskola csaknem 2300 diákja mérhette össze tudását. A verseny célja az általános magyar műveltség, a hazaszeretet és a nemzeti összetartozás gondolatának fejlesztése.
A rangos mezőnyben diákjaink nagyon szép eredményt értek el:
>> bővebben…A Herényi Virágút rendezvényeihez kapcsolódó megyei rajzpályázaton iskolánk tanulói szépen szerepeltek.
2023. május 15. hétfőÍrta:
A Herényi Virágút rendezvényeihez kapcsolódó megyei rajzpályázaton iskolánk tanulói szépen szerepeltek.
Horváth Áron 1. helyezést, Kóczán Réka 2. helyezést ért el.
A pályázat kiírói arra kérték a gyerekeket, hogy készítsenek illusztrációkat olyan Petőfi versekhez, melyekben virágok szerepelnek.
>> bővebben…Országos LOGO Grafikus Programozási Verseny
2023. április 26. szerdaÍrta:
1998 óta minden évben megrendezésre kerül az országos LOGO Grafikus Programozási Verseny 4 korcsoportban. Az idei tanévben is több diák indult az iskolai fordulón, közülük 3-an jutottak be a megyei döntőbe. Megyei eredmények: 3-as korcsoport 1. helyTóth-Csonka Dániel (6.b)2. hely: Ferencz Kevin (6.b) 3. hely: Varga Boldizsár Balázs (6.b). Felkészítő tanár: Némethné Csonka Ildikó.
>> bővebben…Győzelem az országos földrajzversenyen
2023. április 25. keddÍrta:
Győzelem az országos földrajzversenyen
Nagy sikert arattak Erős János tanár úr tanítványai a XXX. Less Nándor országos földrajzverseny 7. osztályos döntőjében, Debrecenben. Wächter Csongor 1. helyezést, Németh Botond 11. Bognár Anna 13. helyezést ért el a 20 fős erős, neves iskolák tanulói alkotta mezőnyben.
>> bővebben…BKV ZRT M3 METRÓFELÚJÍTÁS RAJZPÁLYÁZAT
2023. április 22. szombatÍrta:
A BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatósága “M3 Metrófelújítás más nézőpontból” címmel országos rajzpályázatot hirdetett versenyre 500 alkotás érkezett.
>> bővebben…Az Őrségi Kistérségi Alapfokú Művészeti Iskola meghirdette Őrségi Kikelet- Művészeti Találkozóját, népi citera zene és képzőművészet kategóriában.
2023. április 22. szombatÍrta:
Az Őrségi Kistérségi Alapfokú Művészeti Iskola meghirdette Őrségi Kikelet- Művészeti Találkozóját, népi citera zene és képzőművészet kategóriában.
>> bővebben…A Történelem Tanulmányi Verseny országos döntőjében 7. helyezést ért el Martonfalvi Emma 8.B osztályos tanuló
2023. április 20. csütörtökÍrta:
A Történelem Tanulmányi Verseny országos döntőjében 7. helyezést ért el
Martonfalvi Emma 8.B osztályos tanuló
A Szent László Katolikus Általános Iskola a 2022/2023. tanévben is nevezett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató Központ által a 7-8.évfolyamos tanulók számára meghirdetett Országos Történelem Tanulmányi Versenyre. Iskolánkból Martonfalvi Emma 8.B osztályos tanuló jutott az országos döntőbe, ahol 7. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Nagy Miklós.
>> bővebben…HÚSVÉTI SZÜNET
2023. március 30. csütörtökÍrta:
Kedves Szülők!
A húsvéti szünet időpontja:
Április 5. (szerda) – 11. (kedd)
Szünet előtti utolsó tanítási nap: április 4. (kedd)
Szünet utáni első tanítási nap: április 12. (szerda)
Jó pihenést kívánunk!
APÁK NAPJA
2023. március 22. szerdaÍrta:
“APÁK NAPJA
Régi hagyomány a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskolában, hogy márciusban, Szent József havában az édesapákért, családapákért, nagyapákért imádkoznak a diákok.
>> bővebben…ZRÍNYI ILONA MEGYEI MATEK VERSENY
2023. március 20. hétfőÍrta:
Egyéniben és csapatban is eredményesen szerepeltek tanulóink a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei fordulóján .
Kóczán Réka 8.b osztályos tanulónk 3. helyezést
Martonfalvi Emma 8.b osztályos tanulónk 14. helyezést
Szabó Máté 5. a osztályos tanulónk 11. helyezést
Szentgyörgyi Áron 8.b osztályos tanulónk 8. helyezést
Tomor Zétény 4.b osztályos tanulónk 12. helyezést ért el.
A nyolcadik osztályosok csapata megyei második helyezett lett.
>> bővebben…HATÁRTALANUL 2023
2023. március 15. szerdaÍrta:
Határtalanul kirándulás Erdélyben
2023 márciusában a Határtalanul program keretében a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola 7. évfolyamának diákjai elindultak Erdélybe. A projekt célja az ott élő magyaroknak és kultúrájuknak megismerése volt. A kirándulás megvalósulását a Magyar Kormány támogatása tette lehetővé.
>> bővebben…Technika verseny eredményeiről beszámoló
2023. március 15. szerdaÍrta:
Technika verseny eredményeiről beszámoló
A Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett, az „Ismerem a technikai környezetemet” Technika, életvitel és gyakorlat tantárgyi dunántúli verseny Vas vármegyei fordulójának II. kategóriában szoros megmérettetésben Kálmán Hanna 7/b osztályos tanuló harmadik helyezést, míg Bognár Anna 7/a osztályos tanuló negyedik illetve Horváth Letícia 7. helyezést ért el.
>> bővebben…Búcsúzunk Pászthory Lajos festőművésztől
2023. március 1. szerdaÍrta:
Búcsúzunk Pászthory Lajos festőművésztől
Pászthory Lajos
(1935-2023)
>> bővebben…HAMVASZKODTUNK
2023. február 28. keddÍrta:
Hamvazkodtunk.
Kezdetét vette a böjti időszak.
>> bővebben…7 érmet nyertek tanulóink a X. Sárvári Terem-tájfutó Bajnokságon
2023. február 25. szombatÍrta:
7 érmet nyertek tanulóink a X. Sárvári Terem-tájfutó Bajnokságon
*********************************************************************
III. korcsoport lányok:
1. hely: Góczán Emili 5.b
2. hely: Bőr Réka 7.b
III. korcsoport fiúk:
1. hely: Harami Dominik 6.a
2. hely: Tóth-Csonka Dániel 6.b
IV. korcsoport fiúk:
1. Pásti Bálint 8.a
2. Harami Botond 8.b
3. hely: Giczinger Patrik 8.a
Gratulálunk minden tanulónknak, akik sikeresen teljesítették a pályát!
>> bővebben…FARSANGI OSZTÁLYDÍSZÍTŐ VERSENY
2023. február 22. szerdaÍrta:
Farsangi osztálydíszítő verseny
A farsang napján hirdettük ki az osztálydíszítő verseny eredményét.
Ez alapján:
1. helyezett: 5.B.
2. helyezett: 4.A
3. helyezett: 5.A és 6.A holtversenyben
GRATULÁLUNK!
>> bővebben…KAZINCZY SZÉP KIEJTÉSI VERSENY
2023. február 16. csütörtökÍrta:
Február 15-én Celldömölkön rendezték meg a tankerület Kazinczyról elnevezett szép kiejtési versenyét, amelyre Kőszegtől Celldömölkig küldhettek versenyzőket az oktatási intézmények. A vetélkedésben 5-6. és 7-8. osztályos korcsoportban mérték össze felkészültségüket a diákok, akik egy szabadon választott és egy kötelező szöveg értelmező, interpretáló előadásában, szép kiejtésben versengtek.
>> bővebben…FORGALMI REND VÁLTOZÁS
2023. január 5. csütörtökÍrta:
FONTOS!!!!!!
Figyelem!
Közlekedési rend változás
Kedves Szülők!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Sárvár Város Önkormányzata a Dózsa György utcában, a „volt kispiac” területén új parkolót létesített, ezért 2023. január 9-től az utcában az alábbi közlekedési változás történik:
A Dózsa György utcában a Barabás György Műszaki Szakképző Iskola és a Szent László Katolikus Általános Iskola közötti útszakaszon – az iskolák felőli oldalon – a gépjárművel történő megállás lehetősége megszűnik.
>> bővebben…FORGALMI REND VÁLTOZÁS
2022. december 19. hétfőÍrta:
Figyelem!
Közlekedési rend változás
Kedves Szülők!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Sárvár Város Önkormányzata a Dózsa György utcában, a „volt kispiac” területén új parkolót létesített, ezért 2023. január 9-től az utcában az alábbi közlekedési változás történik:
>> bővebben…KARÁCSONYI SZÜNET IDŐPONTJA
2022. december 19. hétfőÍrta:
A karácsonyi szünet időpontja
A 2022/2023. tanévben a karácsonyi szünet időpontja: 2022. december 22. (csütörtök) – 2023. január 8. (vasárnap). A szünet előtti utolsó tanítási nap 2022. december 21. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2023. január 9. (hétfő).
B (páros) héttel kezdünk.
Szent László Katolikus Általános Iskola
PAPÍRGYŰJTÉS 2022
2022. november 3. csütörtökÍrta:
Kedves Szülők, Diákok és Pedagógusok!
A Diákönkormányzat által szervezet őszi papírgyűjtés eredményesen lezajlott.
7 tonna hulladékpapír és 2 tonna karton került leadásra.
Köszönet mindenkinek, hogy ezáltal támogatták a diákönkormányzat működését.
>> bővebben…TANÍTÁSI SZÜNET
2022. október 14. péntekÍrta:
TANÍTÁSI SZÜNET
Október 15-én, szombaton iskolánkban nem lesz tanítás.
AZ ARADI VÉRTANÚKRA EMLÉKEZÜNK
2022. október 10. hétfőÍrta:
AZ ARADI VÉRTANÚKRA EMLÉKEZTÜNK
******************************************
Köszönjük kollégáinknak és diákjainknak a megható, szívmelengető megemlékezést.
>> bővebben…NEM LESZ ŐSZI SZÜNET
2022. október 5. szerdaÍrta:
NEM LESZ ŐSZI SZÜNET
A közelmúltban megjelent, a tanév rendjét módosító rendeletet alapján nem lesz őszi szünet az iskolánkban.
Október 15-én, szombaton a munkanap áthelyezés ellenére iskolánkban nem lesz tanítás. Így október 29-től november 1-ig lesz egy hosszú hétvége (szombat-vasárnap-hétfő-kedd).
A hosszú hétvége utáni első tanítási nap november 02., szerda lesz.
ÚJ parkolók kiépítése a Dózsa György utcában
2022. szeptember 9. péntekÍrta:
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket, hogy az Önkormányzat (a volt kispiac helyén) új parkolók kiépítését kezdi meg.
A beruházás 2022. szeptember 12-én, hétfőn kezdődik és várhatóan 2022. november végéig befejeződik. Bízunk abban, hogy a 142 db új parkoló nemcsak a belvárosba, hanem az iskolába érkezők parkolási lehetőségein, ezzel együtt a Dózsa utca forgalmi helyzetén is érdemben javítani fog.
A beruházás időtartama alatt, az aktuális kivitelezési tevékenység jellegétől függően a Dózsa György utcában rendszeresen előfordulhatnak hosszabb, rövidebb időtartamú ideiglenes forgalomkorlátozások, ehhez időnként rendőri segítséget is kapunk.
Kérem szíves türelmüket, megértésüket és együttműködésüket!
Köszönettel: Ördög Tibor igazgató
TANÉVKEZDÉS
2022. augusztus 18. csütörtökÍrta:
Kedves Szülők!
A tanév első tanítási napja: szeptember 1., csütörtök (35.hét, „A”, páratlan hét)
7.40 óráig tanulók érkezése az iskolába.
Ezután az osztályok átvonulnak a templomba.
8.00 órakor Tanévnyitó szentmise (Veni Sancte) a Szent László-templomban.
Visszatérve az iskolába tízórai, majd osztályfőnöki órák következnek.
4.óra után (11.40) a nem napközis, nem menzás tanulók hazamennek.
5.órától ebédelnek a gyerekek 1-2 évfolyammal kezdve, majd 3-4., végül az 5-8. évfolyam.
Napközi lesz.
Szeptember 2-án (pénteken) második-harmadik órában a 4-8. évfolyamos diákok tanév eleji gyónására az iskolában kerül sor.
MUNKATÁRSAKAT KERES
2022. július 12. keddÍrta:
A Szent László Katolikus Általános Iskola az alábbi munkakörökbe keres munkatársakat:
- magyar-bármely szakos tanár
- gazdasági ügyintéző
Mindkét munkakör bérezése a Kjt. szerint, de a Munkatörvénykönyve alá tartozik.
A munkakörök teljes munkaidősek.
Önéletrajzokat 2022. július 22-ig (elérhetőség megadásával) az iroda@szlki.hu e-mail címre várjuk, személyes megbeszélés időpont egyeztetéssel egy későbbi időpontban.
JUTALMAZOTT,DÍJAZOTT DIÁKOK A 2021-2022-ES TANÉVBEN
2022. június 30. csütörtökÍrta:
Tanévzáró a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskolában
Jutalmazott, díjazott diákok a 2021-2022-es tanévben
A Tanévzárón a legjobb tanulók a Nevelőtestület dicséretét kapták példamutató magatartásukért, szorgalmukért, kitűnő tanulmányi eredményükért, versenyeredményeikért.
>> bővebben…SZŐCE TÁBOR 2022 NYÁR
2022. június 29. szerdaÍrta:
Kézműves tábor Szőcén
Még szinte 2 hét sem telt el a nyári Vakációból, a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola tanulói- 27 diák- már hazatértek az idei nyár első táborából.
>> bővebben…SZŐCE TÁBOR 2022
2022. június 16. csütörtökÍrta:
Szőcei tábori tudnivalók
Tisztelt Szülők!
A gyermekek a Tanévzáró ünnepélyen a bizonyítványosztáskor megkapják az osztályfőnököktől papír alapú formában is az alábbi mellékleteket.
Köszönettel: Márkusné Andi néni
>> bővebben…EMLÉKEZTETŐ
2022. június 15. szerdaÍrta:
EMLÉKEZTETŐ : A tanévzáró Szentmise, és az iskolai Tanévzáró időpontjai
2022. június 19. (vasárnap) 9.00 óra: Tanévzáró szentmise lesz a Szent László-templomban. Úrnapi körmenet
2022. június 20. (hétfő)1 8.00 óra: 8.évfolyamosok ballagása, Tanévzáró ünnepség
Helyszín: a tornacsarnok
Osztálytermek: Bizonyítványosztás
POK VERSENYEK DÍJÁTADÓJA
2022. május 26. csütörtökÍrta:
A zalaegerszegi POK által megrendezett tanulmányi versenyeken megyei szinten I-II-III. helyezést elért tanulók ma vehették át jutalmukat Sárvár Arénában megrendezett ünnepélyes díjátadón.
>> bővebben…Országos elismerés a XXV. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjén
2022. május 22. vasárnapÍrta:
Országos elismerés a XXV. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjén
2022.05.21-én zajlott a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny országos döntője, melyre iskolánkból Rouchon Dorián, 8. A osztályos tanuló, előzőleg megnyerve a Vas megyei fordulót, jutott a döntőbe. 21.000 tanuló indult összesen, melyből 140 fő vehetett részt 5-8. osztályig a szombati versenyen.
>> bővebben…Tanulóink eredményes részvétele a XXX. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny megyei fordulóján
2022. május 17. keddÍrta:
Tanulóink eredményes részvétele a XXX. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny megyei fordulóján
Magyar Természettudományi Társulat a 2021/2022. tanévben is meghirdette a Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Versenyt. Az iskolai forduló eredményei alapján a megyei fordulóba a hetedik évfolyamos tanulók közül hat tanuló, a nyolcadik osztályosok közül négy diák jutott tovább.
>> bővebben…HELYESÍRÓ VERSENY MEGYEI DÖNTŐ
2022. május 10. keddÍrta:
Simonyi Zsigmond helyesíró verseny megyei döntője
Rouchon Dorián, a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola 8. a osztályos tanulója kimagasló teljesítményével megyei 1. helyezést ért el a Simonyi Zsigmond helyesíró verseny megyei döntőjében.
>> bővebben…ELSŐÁLDOZÁS
2022. május 4. szerdaÍrta:
„Megadja most Isten,
mit régóta vártunk..”
Április 24- én volt a Szent László Katolikus Iskola 3. osztályos tanulóinak elsőáldozása.
>> bővebben…ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY EREDMÉNYEI
2022. április 27. szerdaÍrta:
A Magyar Természettudományi Társulat által meghirdetett Teleki Pál Országos Földrajz–Földtan Verseny megyei fordulójában is nagyon szép eredményt értek el Erős János pedagógus diákjai. Wächter Csongor 6. A osztályos 2. helyezést, Pásti Bálint 7. A osztályos 4. helyet szerzett. A 8.B-ből Németh Richárd a 7.helyen végzett. Szívből gratulálunk az ügyes és szorgalmas diákoknak és felkészítő tanáruknak, Erős Jánosnak!”
>> bővebben…LÁZÁR ERVIN PROGRAM MÚZEUM LÁTOGATÁS
2022. április 24. vasárnapÍrta:
Lázár Ervin Program – 4. osztály
2022. április 12-én a Szent László Katolikus Iskola negyedik osztályosai Zalaegerszegen, a Göcsej Múzeumban tettek látogatást.
>> bővebben…ÚJABB SIKEREK
2022. április 16. szombatÍrta:
Újabb országos versenyen elért siker
Korábban már hírt adtunk arról. hogy Fliegler Janka és Sipos Réka 6.b osztályos tanulóink bejutottak a XI. Czidra László Országos Furulyaversenyre.
>> bővebben…BUDAPEST OPERETTSZÍNHÁZBA JÁRTAK
2022. április 14. csütörtökÍrta:
A diákönkormányzat támogatásával, a közösségi és tanulmányi munka jutalmaként tanulóink az Operettszínházban jártak.
Kolléganőnk, Szőkéné Németh Ibolya gondolatai a programmal kapcsolatban:
Budapest – Operettszínház – Hegedűs a háztetőn
>> bővebben…ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEI
2022. április 13. szerdaÍrta:
Az Országos történelem tanulmányi verseny Vas megyei fordulójának eredményei
Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központja a 2021/2022. tanévben is meghirdette az Országos történelem tanulmányi versenyt a 7-8. évfolyamos diákok részére.
A verseny témája, ismeretanyaga magyar történelemből a magyarság őstörténetétől az Árpád-ház kihalásáig tartó időszakot, az egyetemes történelem esetében Jézus születésétől a középkor végéig terjedő századokat fogta át.
>> bővebben…ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HITTAN VERSENY
2022. április 9. szombatÍrta:
A 2022-es évben ismét helyszíni jelenléttel került megrendezésre a 30. Országos Evangélikus Hittanverseny. A házi fordulók után kialakultak azok a négy fős csapatok, amelyek a sárvári gyülekezetet képviselték a 2022. március 19-én Bobán megrendezett megyei fordulóban. A versenykiírás szerint külön kerültek értékelésre az egyházi- és az állami iskolába járó tanulók.
>> bővebben…EGYIPTOMI RAJZPÁLYÁZAT
2022. április 9. szombatÍrta:
Iskolánk tanulói részt vettek a Magyar- Egyiptomi Baráti Társaság által meghirdetett országos rajzpályázaton.
A II. Ramszesz fáraó korában játszódó Bentres királylány történetének jeleneteit csoportmunkában mesélték el a gyerekek.
Az alkotásokból januárban a MEBT csapata kiállítást rendezett Budapesten a Deák 17 Gyermek- és Ifjúsági Galériában.
>> bővebben…TECHNIKA ÉS ÉLETVITEL TANTÁRGYI DUNÁNTÚLI VERSENY
2022. április 6. szerdaÍrta:
A zalaegerszegi POK által megrendezett az „Ismerem a technikai környezetemet” – Technika, életvitel és gyakorlat tantárgyi dunántúli verseny döntőjére 2022.04.05-én került sor Szombathelyen az ELTE Savaria Egyetemi Központ dísztermében.
>> bővebben…DUGONICS ANDRÁS MATEK VERSENY SIKEREK
2022. április 5. keddÍrta:
Dugonics András Matematika Verseny Országos döntőjében Hosszu Klaudia 7.A osztályos tanuló 6., Rouchon Dorián 8.A osztályos tanuló 5. helyezést ért el. Mindkét tanulónak szívből
>> bővebben…KAPCSOLAT AZ OSZTRÁK PARTNERISKOLÁVAL
2022. április 1. péntekÍrta:
Kapcsolat az osztrák partneriskolával
Már ideje terveztük, hogy újjáélesztjük a régi kapcsolatot az eberaui iskolával a Schulpartnerschaft Josefiunum Eberau – Szent Laszló Katolikus Általanos Iskola, Sárvár projekt keretében.
>> bővebben…Bendegúz Akadémia
2022. március 27. vasárnapÍrta:
Wellner Ferenc, a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola 4. a osztályos tanulója kimagasló
teljesítményével elért megyei 1. helyezésével bejutott a Bendegúz Akadémia Anyanyelvi versenyének
Országos döntőjébe.
>> bővebben…ORSZÁGOS ARANY JÁNOS MAGYAR NYELVI VERSENY
2022. március 27. vasárnapÍrta:
Országos első helyezés magyar nyelvi versenyen iskolánk jubileumi évében
Rouchon Dorián 8.A osztályos tanuló az országos Arany János Magyar versenyen, melyet március 26-án Budapesten az ELTE Lágymányosi Campusán rendeztek a 49 nyolcadikos tanuló közül megszerezte az első helyet.
>> bővebben…A VÍZ VILÁGNAPJA
2022. március 22. keddÍrta:
A VÍZ VILÁGNAPJA
A Klebelsberg Központ szakmai ajánlásával a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. támogatásával a VASIVÍZ ZRt. és a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató ZRt. konzorciuma “Környezetvédelem és fenntarthatóság a víziközmű szolgáltatók életében a klímaváltozás árnyékában” címmel megvalósított projekt keretében hirdette meg a “Dél-Pesti-Vasi Vízőrzők” című tanulmányi versenyt.
>> bővebben…APÁK NAPJA
2022. március 20. vasárnapÍrta:
Március 20-án a 9 órás szentmisén 2.a osztályos tanulók dallal, verssel, virággal köszöntötték az édesapákat. Kisdiákjaink hálájukat fejezték ki a gondoskodásért, a féltő szeretetért, a sok fáradozásért, amit tőlük kapnak.
„Áldunk titeket, szeretünk titeket, és imádkozunk értetek.”
ÉGER CSABA ELŐADÁSA
2022. március 6. vasárnapÍrta:
Kedves Szülők!
Folytatódik Éger Csaba pszichológus hasznos ismereteket adó, érdekes előadása felsős tanulóink szülei részére március 8-án, kedden 17.00 órakor iskolánk ebédlőjében.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
SZÍNHÁZLÁTOGATÁS
2022. március 2. szerdaÍrta:
” Mi vagyunk a grund…”
Iskolánkban hagyomány, hogy mind az alsó, mind pedig a felső tagozatban színházbérletet vásárolnak diákjaink, és évente 3-4 alkalommal több mint száz tanuló is, ellátogat egy -egy előadásra.
HITOKTATÁS 2022
2022. február 27. vasárnapÍrta:
https://drive.google.com/file/d/1fOHSFcq5QSS2KWhAgcJ75AHrHZtVzZoz/view?usp=sharing
MIÉRT JÓ A KATOLIKUS HITOKTATÁS
2022. február 27. vasárnapÍrta:
https://drive.google.com/file/d/1Wf1vPDgkW3f6TlBrFrGkErJs9Bz6ccdB/view?usp=sharing
MIÉRT VÁLASSZA EGY SZÜLŐ A GYERMEKE SZÁMÁRA A KATOLIKUS HIT ÉS ERKÖLCSTANOKTATÁST !
2022. február 27. vasárnapÍrta:
ÚJABB VERSENYEREDMÉNY
2022. február 26. szombatÍrta:
Újabb versenyeredmény
Rouchon Dorián 8.A osztályos tanulónk az Arany János Magyar verseny a 2. fordulójából bejutott az országos megmérettetésre, melyet márciusban 26-án Budapesten az ELTE Lágymányosi Campusán rendeznek. 49 fő nyolcadikossal kell felvennie a versenyt Doriánnak. Helyesírási, alaktani, szófajtani, gondolkodtató nyelvi kérdések szerepelnek a faladatok között.
Felkészítő tanára: Nagy Péterné
LÁTOGATÁS A FŐVÁROSI NAGYCIRKUSZBA
2022. január 4. keddÍrta:
2021. december 15-én az iskola hatodik osztályos évfolyama Budapestre látogatott a Fővárosi Nagycirkuszba a Lázár Ervin Program keretében.
>> bővebben…JÓKÍVÁNSÁG
2021. december 23. csütörtökÍrta:
A Szent László Katolikus Általános Iskola nevében áldott, békés ünnepeket, kegyelmekben gazdag új évet és jó egészséget kívánunk!
ORSZÁGOS TŰZMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG RAJZPÁLYÁZATA
2021. december 12. vasárnapÍrta:
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság rajzpályázatot hirdetett. A pályázaton az alkotások fő témája a tűzmegelőzés volt.
>> bővebben…JAPÁN MAGYAR JÓTÉKONYSÁGI RAJZPÁLYÁZAT
2021. december 12. vasárnapÍrta:
A szombathelyi Magyar- Japán Baráti Társaság által meghirdetett Jótékonysági rajzpályázaton, a japán kultúrában népszerű sárkányokról
készült rajzaikkal iskolánk tanulói szép eredményeket értek el.
>> bővebben…SZÜNET
2021. december 1. szerdaÍrta:
Kedves Szülők!
Tájékoztatásul írjuk, hogy iskolánkban december 11. (szombat) szünet
lesz. Munkanap áthelyezés (december 24-ről).
Karácsonyi szünet:
December 22. (szerda) – 2022. január 2. (vasárnap):
utolsó tanítási nap: december 21. (kedd)
első tanítási nap: január 3. (hétfő)
Szép adventet, jó egészséget kívánunk!
Tisztelettel: Az iskola vezetősége
LELKI EGÉSZSÉG HETE FELSŐSÖK RÉSZÉRE
2021. november 20. szombatÍrta:
Németh Andrea c. r. őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársa érdekes előadásokat tartott 2021. november 11-én iskolánkban a 7-8. osztályos tanulók számára.
>> bővebben…KOMMUNIKÁCIÓ A CSALÁDBAN ÉS AZ ISKOLÁBAN
2021. november 20. szombatÍrta:
Éger Csaba pszichológus Kommunikáció a családban, iskolában; Megértjük vagy félreértjük egymást? címmel tartott előadást iskolánkban az alsós szülőknek, pedagógusoknak.
>> bővebben…KÖZLEMÉNY!!!
2021. november 5. péntekÍrta:
Kedves Szülők!
A hírekben olvasható, hogy a fertőzések száma jelentős emelkedést mutat. Ennek következtében hétfőtől (november 8-ától) az alábbi régi-új rendelkezések lépnek életbe iskolánkban:
A Szülők továbbra is az utcai kapuig kísérhetik reggel gyermekeiket, és délután ugyanitt, az utcán várhatják meg Őket.
Már szeptember 1-től minden tanulónknál az iskola épületébe történő belépéskor lázat mérünk és kezet fertőtlenítünk. Ugyanezt kérjük az iskola minden dolgozójától is!
Az iskolába külsősök csak igazgatói engedéllyel, maszkban, kézfertőtlenítés és lázmérés után léphetnek be, mint eddig is.
Hétfőtől maszk viselését kérjük a gyerekektől és a tanároktól a folyosókon, illemhelyeken…, azaz a közösségi tereken. Az udvaron és az osztálytermekben – további intézkedésig – nem kötelező, de nem is tiltható meg.
Az osztályokban hétfőtől ismét minden szünetben lesz felületfertőtlenítés.
Szaktantermeket egyelőre továbbra is használjuk, mert ez csak néhány osztályt érint, és minden (!) tanóra után van felületfertőtlenítés!
Támogatásukat előre is köszönjük!
Tisztelettel: Ördög Tibor igazgató
TÖRTÉNET- APÁMRÓL ÉS RÓLAM
2021. november 5. péntekÍrta:
SZÉLESINÉ MEZŐFI ÁGNESTŐL AJÁNDÉKBA KAPOTT KÖNYV
Az 1956-os események évfordulójának apropóján Szélesiné Mezőfi Ágnes iskolánknak ajándékozta 2016-ban megjelent
Történet-Apámról és rólam
1956 Sárvár
című könyvének egyik példányát, amely nagyrészt édesapja, Mezőfi Géza élettörténetéről szól. A kötet a festőnő személyes visszaemlékezése arról, hogy miként hatott az 1956-os forradalom a családja életére.
További fotók találhatók Mezőfi Gézáról a vaol.hu oldalán.
Köszönjük szépen az ajándékot!
KOMMUNIKÁCIÓ A CSALÁDBAN, AZ ISKOLÁBAN.
2021. október 30. szombatÍrta:
KOMMUNIKÁCIÓ A CSALÁDBAN, AZ ISKOLÁBAN.
MEGÉRTJÜK VAGY FÉLREÉRTJÜK EGYMÁST?
Előadás a Katolikus iskolába járó 1-4. évfolyamos gyermekek szülei részére
NOVEMBER 9. (KEDD) 17:00
Előadó: Éger Csaba pszichológus, műhelyvezető, MCC – Mindset Pszichológia Iskola Mathias Corvinus Collegium Alapítvány tagja
HELYSZÍN: SZENT LÁSZLÓ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA
Éger Csaba pszichológus következő előadására felsős tanulóink szüleit várjuk.
ÁLLATOK VILÁGNAPJA
2021. október 5. keddÍrta:
Iskolánk megemlékezett az Állatok világnapjáról. Minden évben október 4- én ünnepeljük Assisi Szent Ferenc halálának emléknapján.
>> bővebben…MESE NAPJA
2021. október 1. péntekÍrta:
A Szent László Katolikus Általános Iskola alsó tagozatos tanulói is megemlékeztek a Magyar népmese napjáról
>> bővebben…NÉHÁNY INFORMÁCIÓ A 2021-2022-ES TANÉVKEZDÉSHEZ
2021. augusztus 16. hétfőÍrta:
Kedves Szülők!
Néhány információ a 2021-2022-es tanévkezdéshez:
Aug. 26. (csütörtök) 16.00 – 17.30: A Katolikus iskolába járó diákok tanév eleji gyónása a Szent László – templomban
Aug. 29. (vasárnap): Tanévkezdés szentmisével – Veni Sancte
– Az alsós tanulóink részvételét kérjük a 9.00 órakor kezdődő szentmisén
– A felsős tanulóink részvételét kérjük a 11.00 órakor kezdődő szentmisén
Természetesen a testvérek együtt is jöhetnek.
Szept 1. (szerda) Első tanítási nap (az év 35. hete, páratlan hét – A hét):
A tanulók ezen a napon kapják meg a tankönyveiket
ERZSÉBET TÁBOR
2021. augusztus 5. csütörtökÍrta:
ERZSÉBET-TÁBOR
Egyesületünk, az iskolánkban működő Sárvári Oltalmazó Kezek Egyesülete sikeresen pályázott Erzsébet-tábor szervezésére.
>> bővebben…JUTALMAZOTT,DÍJAZOTT DIÁKOK 2020-2021-ES TANÉVBEN
2021. június 21. hétfőÍrta:
Jutalmazott, díjazott diákok a 2020-2021-es tanévben
A Szent László Katolikus Iskola a végzőseinek Szent László-plakettet adományozhat. Ezt azok a tanulók kaphatják meg, akik az iskolában eltöltött 8 tanév során kitűnő tanulmányi munkájukkal, sporttevékenységükkel illetve kulturális tevékenységükkel kimagasló színvonalon teljesítettek.
>> bővebben…SZÉLESINÉ MEZŐFI ÁGNES NAGYLELKŰ AJÁNDÉKA
2021. június 17. csütörtökÍrta:
SZÉLESINÉ MEZŐFI ÁGNES NAGYLELKŰ AJÁNDÉKA
Szélesiné Mezőfi Ágnes festőművész a Szent László Katolikus Általános Iskolának ajándékozta harminc alkotását, köztük számos zsűrizett festményét.
>> bővebben…TANULÓK EREDMÉNYES RÉSZVÉTELE XXIX.TELEKI PÁL KÁRPÁT-MEDENCEI FÖLDRAJZ-FÖLDTAN VERSENYEN
2021. június 14. hétfőÍrta:
Tanulóink eredményes részvétele a XXIX. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Versenyen
Magyar Természettudományi Társulat a 2020/2021. tanévben is meghirdette a Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Versenyt. Iskolánkból öt tanuló nevezett be a versenyre a hetedik évfolyamból. A 7.A. osztályból Mesterházi Zsombor, Rouchon Dorián, Wächter Gyula Valter (felkészítő tanáruk Nagy Miklós) és a 7.B. osztályból Kövi Richárd és Németh Richárd (felkészítő tanáruk Erős János) írta meg 2021. február 17-én az iskolai forduló feladatlapját. Színvonalas eredmények születtek az iskolai fordulón, amelynek alapján mind az öt tanuló továbbjutott a megyei fordulóba.
>> bővebben…ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEI
2021. június 14. hétfőÍrta:
Az Országos történelem tanulmányi verseny eredményei
Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ a 2020/2021. tanévben is meghirdette az Országos történelem tanulmányi versenyt a 7-8. évfolyamos diákok részére.A verseny témája:Magyarország története és az egyetemes történelem a XVIII-XIX. században.
>> bővebben…TAVASZI VERSENYEREDMÉNYEINK
2021. május 25. keddÍrta:
Tavaszi versenyeredményeink
Idén a NyelvÉSZ verseny megyei fordulójában Wellner Emília 7.A osztályos tanulónk az értékes 6. helyet szerezte meg.
Emília a levelezős Tudásbajnokság megyei döntőjében anyanyelv tantárgyból 5. helyet, történelem tantárgyból a az értékes 4. helyet szerezte meg. Felkészítő pedagógusok: Nagy Miklós és Nagy Péterné
>> bővebben…MADARAK ÉS FÁK NAPJA
2021. május 10. hétfőÍrta:
Május 10 – én Madarak és fák napját ünnepeljük, melynek kapcsán igyekszünk a gyermekek figyelmét még jobban felhívni a természetvédelem fontosságára. Iskolánk 4. a osztályos diákjai vidám kis madarakkal tették színesebbé ezt a szép napot.
>> bővebben…ANYÁK NAPI KÖSZÖNTŐ
2021. május 2. vasárnapÍrta:
ANYÁK NAPI KÖSZÖNTŐ
Iskolánk diákjai készítették Anyák napjára nagy-nagy szeretettel
>> bővebben…ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY
2021. május 1. szombatÍrta:
Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a XXVIII. Less Nándor országos földrajzverseny döntőjében iskolánk immár 4. (pályám során 14.) alkalommal, ám idén 2 tanulóval képviseltette magát. A 7. évfolyamosok mezőnyében, elit gimnáziumok diákjai között Németh Richárd a 7. míg Kövi Richárd a 14. helyezést érte el.
>> bővebben…ÉRTESÍTÉS
2021. április 14. szerdaÍrta:
Kedves Szülők!
Az elmúlt napokban több szülő jelezte, hogy az óvodák és általános iskolák 2021. április 19-i nyitásával, vagyis a hagyományos, kontakt nevelésre, oktatásra való visszatéréssel kapcsolatban problémáik adódtak, amelyek megoldásához segítséget kérnek. Az alapprobléma a jelzések szerint az, hogy a szülő jelzi, hogy nem szeretné a gyermekét az iskolába engedni, tartva a járványtól.
>> bővebben…ÚJABB MEGYEI ÉS ORSZÁGOS ANYANYELVI SIKEREK
2021. március 27. szombatÍrta:
Újabb megyei és országos anyanyelvi sikerek
Iskolánkban fontos a tehetséggondozás, hiszen sok kiváló tudású, szorgalmas diák választott minket, velük lehet csak több éven át tartó megyei és országos sikereket elérni.
>> bővebben…ÉTKEZÉSI DÍJFIZETÉS UTALÁSSAL
2021. március 9. keddÍrta:
Kedves Szülők!
A járványveszély enyhítése érdekében a 2021.03.10.-ére (szerdára) kitűzött étkezési térítési díj készpénzben történő fizetése elmarad.
A térítési díjakat kizárólag banki utalással tudják rendezni.
Bankszámlaszám: 11747037 – 20015879
Köszönjük megértésüket!
Sárvár, 2021.03.05.
Tisztelettel:
a gazdasági iroda dolgozói
JELENTKEZÉSI INFORMÁCIÓ LEENDŐ ELSŐSÖKNEK
2021. március 7. vasárnapÍrta:
Tisztelt leendő elsős Szülők!
A sárvári Katolikus Iskola szeretettel várja azokat a gyermekeket, akik a 2021/2022-es tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat! A jelentkezési lapok leadási határideje: 2021. március 16. E-mailben: iroda@szlki.hu címre, illetve személyesen hétköznapokon délelőtt 9 órától 13 óráig (Sárvár, Dózsa György utca 28.). A jelentkezési lapok letölthetők iskolánk honlapjáról: http://www.szlki.hu/jelentkezesi-lap/
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2021. március 3. szerdaÍrta:
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2021.MÁRCIUS 10
SZERDA
7:30-16:30
ÉTKEZÉSI TERÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2021. január 27. szerdaÍrta:
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2021.FEBRUÁR 10
SZERDA
7:30-16:30
ÚJABB SIKER
2021. január 27. szerdaÍrta:
Újabb siker!
6. a osztály által készített “Másképp élünk-Tudatos az új normális! “Cetelem Zöldsuli pályázatunk, melyre korábban szavazatokat is gyűjtöttünk, a zsűri döntése alapján az öt legjobb közé került.
>> bővebben…ELSŐS TANÍTÓK BEMUTATKOZÁSA
2021. január 18. hétfőÍrta:
Az iskolánkban tett virtuális látogatás után ismerkedjen meg a leendő első osztályok osztályfőnökeivel Martonfalvi Máriával és Barabásné Ondrus Erikával!
Kérjük, szavazzon 6.a osztályunk környezetvédelmi pályázatára
2021. január 7. csütörtökÍrta:
Kedves Szülők! Iskolánk 6.a osztálya készített egy környzetvédelmi pályázatot, amellyel digitális eszközök vásárlására kaphatunk támogatást, ha nyerünk. Ehhez minél több szavazatot kell gyűjtenünk. Kérjük, hogy egy-egy szavazattal Önök is támogassák a pályázatot és így iskolánkat is. Amennyiben lehetősége van rá, kérje meg családtagjait, barátait, ismerőseit is, hogy szavazzanak. A szavazás KÉT lépésből áll: 1. Kattintson az alábbi linkre és az oldalon adja meg a nevét és az email címét, fogadja el az adatkezelési szabályzatot! : https://cetelemzoldsuli.hu/szavazas?page=2&view=recent&slug=5fc968514c6a6d3ff8ff7791 2. FONTOS: A szavazata csak akkor érvényes, ha az Ön által megadott email címre kapott visszaigazoló emailben lévő linkre is rákattint. Előre is köszönjük a támogatásukat! |
ISKOLAFILMÜNK
2021. január 6. szerdaÍrta:
Szeretettel invitáljuk egy virtuális sétára a leendő elsősöket, szüleiket és az iskolánk iránt érdeklődőket.
Minden kérdésükre szívesen válaszolunk elérhetőségeinken.
email:iroda@szlki.hu tel:95/520-055
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2021. január 6. szerdaÍrta:
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2021.JANUÁR 13
SZERDA
7:30-16:30
ÖRÖMHÍR
2021. január 6. szerdaÍrta:
ÖRÖMHÍR
Örömmel közöljük, hogy a SZERETETCSOKI programban Egyesületünk az adományok száma alapján országos első helyen végzett .
>> bővebben…BEFOGADÓ ÜNNEPSÉG
2020. december 23. szerdaÍrta:
BEFOGADÓ ÜNNEPSÉG
Iskolánk kápolnájában került sor az első osztályosok befogadó ünnepségére. A gyerekek megkapták talentumos levelüket, az összetartozást kifejező sálat és nyakkendőt, majd áldásban részesültek. Így iskolánk teljes jogú diákjaivá váltak. Fotó: Vincze András |
KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT
2020. december 14. hétfőÍrta:
A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Muraszombati Védelmi és Mentési Kirendeltség a 2019-2020-as tanévre
képzőművészeti pályázatot írt ki általános iskolás diákok számára.
>> bővebben…KÖSZÖNET
2020. december 11. péntekÍrta:
A Flex maszkokat adományozott a sárvári Szent László Katolikus Iskolának
>> bővebben…Étkezés fizetés
2020. december 4. péntekÍrta:
Tisztelt Szülők !
A 2020. decemberi étkezési számlák e-mailben kiküldésre kerültek. Aki valami oknál fogva nem kapta meg, kérjük jelezze!
A jelen helyzetre való tekintettel, aki teheti, utalja a számlákat, illetve beküldheti a tanulóval a gazdasági irodára.
Amennyiben mégis a készpénzes fizetést választják
az 2020. december 09-én 7,30-16,30 óra között lehetséges.
Együttműködésüket köszönjük: gazdasági vezetés
Decemberi szünetek
2020. december 3. csütörtökÍrta:
December 12. (szombat): Tanítás nélküli munkanap (SZÜNET)
(Munkanap áthelyezés december 24-ről, a tanulóknak szünet)
December 19-től (szombat) január 03-ig (vasárnap): karácsonyi szünet
SZENT MÁRTONNAK ÜNNEPÉN
2020. november 11. szerdaÍrta:
Szent Mártonnak ünnepén, égő lámpást viszek én…
Idén a járványhelyzet miatt elmaradt iskolánkban a hagyományos Szent Márton napi lampionos felvonulás.
>> bővebben…ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2020. november 6. péntekÍrta:
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2020 NOVEMBER.11
SZERDA
7:30-16:30
PAPÍRGYŰJTÉS 2020
2020. november 3. keddÍrta:
2020 októberében meghirdetett papírgyűjtés szép eredménnyel zárult.
A szülők, diákok, tanárok több mint 11 tonna papírhulladékot adtak le a méh telepen, segítve ezzel a diákönkormányzat működését.
>> bővebben…DETEKTÍVSAROK
2020. október 15. csütörtökÍrta:
Detektívsarok
A sárvári városi könyvtár 2019 októberében kilencedik alkalommal hirdette meg a népszerű Detektívsarok játékot. Az Országos Könyvtári napok keretében induló vetélkedőre 25 csapat nevezett a sárvári és a környékbeli iskolákból.
>> bővebben…ELISMERŐ OKLEVELEK
2020. október 14. szerdaÍrta:
IDÉN 24 TANULÓNK KAPOTT ELISMERŐ OKLVELET SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁTÓL ORSZÁGOS ÉS MEGYEI TANULMÁNYI VERSENYKEN ELÉRT KIEMELKEDŐ EREDMÉNYÉRT .
>> bővebben…KOLLÉGÁINK KITÜNTETÉSE A VÁROSHÁZÁN
2020. október 14. szerdaÍrta:
KOLLÉGÁINK KITÜNTETÉSE A VÁROSHÁZÁN
Idén a vírushelyzet miatt rendhagyó módon – zárt körben és némi időbeli elcsúszással – valósult meg a pedagógusnapi ünnepség a városházán.
Nagy örömmel adjuk hírül, hogy két kollégánk munkáját is kitüntetéssel ismerte el a város.
>> bővebben…TANTESTÜLETI LELKIGYAKORLAT
2020. október 6. keddÍrta:
Kedves Szülők!
Október 22-én, csütörtökön a tantestület egész napos lelkigyakorlaton vesz részt Pannonhalmán, ezért ezen a napon tanítási szünet lesz.
Szíves megértésüket köszönjük!
Tisztelettel: Ördög Tibor igazgató
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2020. október 6. keddÍrta:
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
AZ OKTÓBER HAVI SZÁMLÁK KÉSZPÉNZES BEFIZETÉSE
2020 OKTÓBER.14
SZERDA
7:30-16:30
MACIKÁVÉZÓ NYITÁSA
2020. szeptember 29. keddÍrta:
A sárvári katolikus iskola diákjai egy évvel ezelőtt vehették birtokba az újonnan épített, 21. századi kézi- és kosárlabda pályájukat és a játszótérrel kiegészített iskolai udvarukat.
>> bővebben…REGÖSÖK HÚRJÁN
2020. szeptember 27. vasárnapÍrta:
A „Regösök húrján” országos vers- és prózamondó verseny országos döntője
2020.szeptember 26-án, szombaton rendezték Budapesten a Fővárosi Művelődési Házban a „Regösök húrján” országos vers- és prózamondó verseny országos döntőjét, melyen iskolánkból Fliegler Ábel és Sipos Dorina 8.A osztályos tanulók vehettek részt.
>> bővebben…ANNUNCIÁTA NŐVÉREK KÖSZÖNTÉSE
2020. szeptember 16. szerdaÍrta:
Alapításuk centenáriumát ünnepelték az Annunciáta Nővérek
>> bővebben…ÉTKEZÉSSEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁS
2020. szeptember 10. csütörtökÍrta:
Tájékoztatás étkezéssel kapcsolatos tudnivalókról
1. Amennyiben a tanuló iskolai étkezést (Elamen Zrt.) kíván igénybe
venni, azt az erre rendszeresített formanyomtatványon lehet igényelni.
Papír alapon, illetve a jelen helyzetben a gazdasági iroda e-mail címén
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2020. szeptember 10. csütörtökÍrta:
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2020 SZEPTEMBER.16
SZERDA
7:30-16:30
ORSZÁGOS VERS ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY
2020. szeptember 10. csütörtökÍrta:
A „Regösök húrján” országos vers- és prózamondó verseny regionális döntője
Az Ikervári Batthyány Lajos Művelődési Ház és Könyvtár megrendezte a a „Regösök húrján” országos vers- és prózamondó verseny regionális döntőjét.
>> bővebben…KÖZLEMÉNY
2020. szeptember 6. vasárnapÍrta:
Kedves Szülők!
A vírushelyzet miatt nem tartunk hagyományos, személyes jelenlétet igénylő szülői értekezleteket szeptember 9-10-én.
Az osztályfőnökök közzéteszik, elküldik Önöknek a szülői értekezletek anyagát. A szokásos, tanév eleji Nyilatkozatokat levélben a gyerekekkel elküldjük haza. Legyenek szívesek kitölteni, aláírni, gyermekükkel visszaküldeni, vagy elektronikus úton elküldeni az osztályfőnököknek! Felmerülő kérdéseikkel forduljanak az osztályfőnökökhöz!
Megértésüket, együttműködésüket köszönjük!
A KATOLIKUS ISKOLA VENI SANCTE ÜNNEPÉLYE
2020. augusztus 31. hétfőÍrta:
A sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Veni Sancte ünnepélye
2020. augusztus 30-án vasárnap délelőtt a 9 órakor illetve a 19 órakor kezdődő szentmiséken tartotta Veni Sancte ünnepségét a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola diáksága, nevelői és a szülők közössége.
>> bővebben…ÖNISMERETI ÉS ALKOTÓTÁBOR A KATOLIKUS ISKOLÁBAN
2020. augusztus 31. hétfőÍrta:
Önismereti és alkotótábor a katolikus iskolában
“Tanítsd meg gyermekedet az állatok tiszteletére, ezzel tehetsz legtöbbet az állatkínzás ellen.”
Ez volt az indíttatása és célja annak az Önismereti és alkotótábornak, ami a közelmúltban került megrendezésre a sárvári Szent László Katolikus Iskolában. A tábor a nevét Assisi Szent Ferencről kapta.
>> bővebben…INTÉZKEDÉSI TERV RÖVID KIVONATA
2020. augusztus 29. szombatÍrta:
A köznevelésben tanuló gyermekek és a munkájukat végző pedagógusok közvetve több millió állampolgárral vannak napi szintű kapcsolatban. Ezért az esetükben különösen fontos a koronavírus elleni védekezés minél hatékonyabb megszervezése. Az itt felsorolt intézkedéseket azért vezetjük be, hogy minél tovább tudjunk hagyományos, osztálytermi keretben működni. Ehhez kérjük a szülők együttműködését, hiszen ez közös érdekünk.
>> bővebben…TANÉVKEZDÉSI INFORMÁCIÓK
2020. augusztus 16. vasárnapÍrta:
Kedves Szülők!
Néhány információ a tanévkezdéshez:
Aug. 28. (péntek)
A diákok tanév eleji gyónása az alábbi időpontokban lesz:
– Szent László – templomban 9.00-10.30
– Szent Miklós – templomban 17.00-18.00
Aug. 30. (vasárnap)
Tanévkezdés szentmisével: Veni Sancte
A jelenlegi helyzetben a járványra tekintettel:
– alsós tanulóink részvételét kérjük a 9.00 órakor kezdődő szentmisén
– felsős tanulóink részvételét kérjük a 19.00 órakor kezdődő szentmisén
Természetesen a testvérek együtt is jöhetnek.
Szept 1. (kedd)
Első tanítási nap (B hét):
– A diákok balesetvédelmi oktatása, tankönyvek kiosztása, aktuális tudnivalók
– A tanulók az 5. órától az 1-2 évfolyammal kezdve, folyamatosan, osztályonként ebédelnek
– Napközi lesz, felügyelünk az iskolában maradókra
A szülői értekezletek az első és a második héten lesznek.
Reméljük hagyományos tanévkezdésre kerül sor, ha bármilyen új információ jut a birtokunkba, tájékoztatjuk Önöket.
NYÁRI ÜGYELETI NAPOK
2020. augusztus 8. szombatÍrta:
NYÁRI ÜGYELETI NAPOK
2020-08-03-2020-08-07
Felügyelő tanárok:
Martonfalvi Mária
Kiss Szabolcs
>> bővebben…EMLÉKEZTETŐ ÉTKEZÉSI NYILATKOZAT 2020-2021
2020. augusztus 3. hétfőÍrta:
Tisztelt Szülők!
A megfelelő adatlapot – a gyermekük étkezésével kapcsolatban a 2020/21-es tanévre – kitöltve kérjük iskolánkba visszajuttatni 2020. augusztus 14.-ig (péntekig)!
Személyesen, postai úton vagy elektronikusan az iroda@szlki.hu címre!
Az adatlap az Étkezés „fül” alatt is megtalálható.
Mindannyiunk közös érdeke, hogy az iskolakezdés az étkezés tekintetében is zökkenőmentes legyen.
Fontos, hogy csak annak a gyermeknek tudunk már az első héten étkezést biztosítani, aki a fent megadott határidőn belül visszaküldi az igénylőlapot!
Köszönjük együttműködésüket!
További kellemes nyarat kívánunk!
A gazdasági iroda dolgozói
ÜGYELETI NAPOK SZLKI
2020. július 27. hétfőÍrta:
NYÁRI ÜGYELETI NAPOK
2020-07-20-2020-07-24
Felügyelő tanítók:
Tallós Ágnes, Csóka Zsoltné, Márkus Sándorné, Tomorné Horváth Henrietta
>> bővebben…NYÁRI ÜGYELETI NAPOK
2020. július 18. szombatÍrta:
NYÁRI ÜGYELETI NAPOK
2020.07.13- 2020.07.17
“Felügyelő pedagógusok délelőtt:
Kondorné Bujtor Bernadett és Nagy Péterné”
>> bővebben…ÉRTESÍTÉS ÉTKEZTETÉSSEL KAPCSOLATBAN 2020-2021
2020. július 16. csütörtökÍrta:
Tisztelt Szülők!
A megfelelő adatlapot – a gyermekük étkezésével kapcsolatban a 2020/21-es tanévre – kitöltve kérjük iskolánkba visszajuttatni 2020. augusztus 14.-ig (péntekig)!
Személyesen, postai úton vagy elektronikusan az iroda@szlki.hu címre!
Az adatlap az Étkezés „fül” alatt található letölthető formában.
Mindannyiunk közös érdeke, hogy az iskolakezdés az étkezés tekintetében is zökkenőmentes legyen.
Fontos, hogy csak annak a gyermeknek tudunk már az első héten étkezést biztosítani, aki a fent megadott határidőn belül visszaküldi az igénylőlapot!
Köszönjük együttműködésüket!
További kellemes nyarat kívánunk!
A gazdasági iroda dolgozói
JUTALMAZOTT,DÍJAZOTT DIÁKOK 2019-2020-AS TANÉVBEN
2020. július 15. szerdaÍrta:
Jutalmazott, díjazott diákok a 2019-2020-as tanévben
>> bővebben…ELKÖSZÖNTÜK BALÁZS ATYÁTÓL
2020. július 13. hétfőÍrta:
ELKÖSZÖNTÜNK BALÁZS ATYÁTÓL
2020-07-09
Ma az esti mise után elköszöntünk Balázs atyától. A 7.a osztály képviseletében 8 diák várta meg a hittantanárát a közös esti mise után és rövid beszélgetésben emlékeztek meg az együtt töltött 2 évről. Balázs atyát visszavárjuk egy-egy találkozóra, amikor látogatóban itthon jár.
>> bővebben…NYÁRI ÜGYELETI NAPOK
2020. július 12. vasárnapÍrta:
NYÁRI ÜGYELETI NAPOK
Felügyelő tanárok:
Sőréné Ódor Anikó
Sőre Annamária
>> bővebben…NYÁRI TÁBOR 2020
2020. július 1. szerdaÍrta:
Június 29-én kezdetét vette a napközis tábor 26 fővel.
>> bővebben…RAJZPÁLYÁZAT EREDMÉNY NÉBIH
2020. július 1. szerdaÍrta:
RAJZPÁLYÁZAT EREDMÉNY
A NÉBIH által meghirdetett ‘Maradék nélkül” című, az élelmiszer pazarlásról szóló országos rajzpályázaton
Rouchon Dorián 6. a osztályos tanuló különdíjban részesült.
Művének címe: 11. Ne pazarolj! /Mózes/
>> bővebben…TÁJÉKOZTATÁS
2020. június 19. péntekÍrta:
Kedves Szülők!
Tájékoztatásul közöljük, hogy a 2020. június 29-től – augusztus 28-ig terjedő időtartam alatti nyári gyermekfelügyelet esetén:
>> bővebben…RAJZPÁLYÁZAT EREDMÉNYEI
2020. június 11. csütörtökÍrta:
A regionális (Veszprém, Zala, Vas és Somogy megyében meghirdetett) Gergely- Napi Művészeti Fesztiválon, Gyenesdiáson iskolánk tanulói évek óta szép eredményekkel versenyeznek.
>> bővebben…KOVÁCS FANNI ROZINA VERSENYEREDMÉNYEI
2020. június 11. csütörtökÍrta:
“Tudásbajnokság országos helyezés
Kovács Fanni Rozina, iskolánk 6. A osztályos tanulója, a Tudásbajnokság 2019/20-as országos döntőjét történelem és magyar irodalom tárgyakból ARANY minősítéssel zárta. Szívből gratulálunk Fanninak a szép sikerhez! Felkészítő pedagógusok: Nagy Miklós és Nagy Péterné”
>> bővebben…WELLNER EMÍLIA 6.A VERSENYEREDMÉNYEI
2020. június 10. szerdaÍrta:
“Tudásbajnokság országos helyezés
Wellner Emília, iskolánk 6. A osztályos tanulója, a Tudásbajnokság 2019/20-as országos döntőjét történelem és magyar nyelv tárgyakból ARANY minősítéssel zárta. Szívből gratulálunk Emíliának a szép sikerhez! Felkészítő pedagógusok: Nagy Miklós és Nagy Péterné”
>> bővebben…KÖZLEMÉNY SZÜLŐK SZÁMÁRA
2020. június 4. csütörtökÍrta:
Tisztelt szülők!
Kérjük Önöket, hogy június 8-a, hétfő reggelig mindenki jelezzen vissza az alábbi űrlapon, hogy a nyári szünetben kér e gyermeke számára felügyeletet az iskolában.
FONTOS! Kérjük, nemleges válasz esetén is töltsék ki az űrlapot, hogy minden tanulónkról kapjunk visszajelzést.
Akinek több gyermeke is a mi iskolánkban tanul, az külön űrlapon adjon választ róluk.
Ebédet tudunk a tanulók számára biztosítani, de ennek költsége a szülőket terheli.
Együttműködésüket előre is köszönjük!
HIRDETMÉNY
2020. május 14. csütörtökÍrta:
Kedves
Tanárok, Tanítók, Munkatársaink!
Kedves Tanulók!
Kedves Szülők!
Nagy örömmel írom ezeket a sorokat mindnyájatoknak. Május 4-én hétfőn kettő
hónap kényszerszünet után János püspök atya rendelkezése szerint a Szombathelyi
Egyházmegye területén is kinyitottak a templomok kapui. Gondolom, hogy
mindnyájunk számára ez nagy öröm, hiszen ” templom böjtre” voltunk
ítélve. Szeretném megköszönni mindazoknak a jóságát, hűségét és bátorságát akik
már az elmúlt kettő hétben buzgón eljöttek a templomba. Isten fizesse meg bátor
tanúságtételüket.
Szeretettel buzdítok mindenkit, hogy a biztonsági szabályokat megtartva,
jöjjünk el újra a Forráshoz, hogy lelki szomjúságunkat csillapítsuk.
Természetesen a templomot minden szentmise után fertőtlenítjük és
szellőztetjük. A templom bejáratánál kézfertőtlenítőt is kihelyezünk mindenki
biztonsága érdekében.
Ne felejtsük a szentírás üzenetét. “Boldog vagyok, mert azt hallottam,
hogy az Úr házába megyünk.”
Szeretettel az újra találkozás reményében:
Wimmer Roland
városplébános-iskolalelkész
ORSZÁGOS ARANY JÁNOS MAGYARVERSENY
2020. március 27. péntekÍrta:
Országos Arany János Magyarverseny
Rouchon Dorián, 6. A osztályos tanuló, szeptembertől készült hetente a tehetséggondozó órákon a nyelvi versenyekre, melyek közül az Arany János Magyarverseny országos fordulóját levelező módon bonyolították le.
>> bővebben…Kedves Szülők!
2020. március 14. szombatÍrta:
Mint ismeretes, a Kormány bejelentette, hogy hétfőtől a gyerekek nem jöhetnek iskolába, távoktatási formában, otthonról fognak tanulni.
Ez egy nehéz, kihívásokkal teli időszak lesz mindannyiunk számára, de a Katolikus Iskola tantestülete már egy héttel ezelőtt megkezdte a felkészülést erre az (akkor még csak esetlegesen bekövetkezhető) helyzetre, a digitális, tantermen kívüli távoktatási formára.
TÁJÉKOZTATÁS!!!
2020. március 13. péntekÍrta:
Kedves Szülők!
Tájékoztatásul közöljük, hogy Roland atya és Zoltán atya felelősségteljes döntése alapján, elővigyázatosságból nem tart szentmiséket két hétig. Kanonok Úr és Balázs atya helyettesíti az Atyákat. Nem tartják meg óráikat és nem jelennek meg a katolikus iskolában két hétig. A gyermekek nem mennek az osztálymisékre reggel. A hétvégi apák napi szentmisén a családok saját belátás szerint vegyenek részt! Tisztelettel: A Vezetőség
KORONAVÍRUS-TÁJÉKOZTATÁS A MEGELŐZŐ INTÉZKEDÉSEKRŐL
2020. március 11. szerdaÍrta:
Tisztelt
Intézményvezető Asszony!
Tisztelt Intézményvezető Úr!
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az új koronavírus kapcsán kialakult helyzetre való tekintettel az alábbiakról tájékoztatja Önöket.
>> bővebben…MOCORGÓ ELMARAD !!!
2020. március 11. szerdaÍrta:
Kedves Nagycsoportos Óvódások!
Iskolánkban a péntekre (március 13.) hirdetett MOCORGÓ Iskola előkészítő foglalkozás elmarad, a járványügyi helyzet miatt.
Köszönjük a megértést!
>> bővebben…ORSZÁGOS VERS ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY
2020. március 7. szombatÍrta:
Országos Arany János vers-énekelt vers és prózamondó verseny
A vasvári Kardos László Általános Iskola és a Városi Zeneiskola felhívással fordult az ország
valamennyi általános iskolás diákjához, továbbá a hazánkkal szomszédos országok magyar
tannyelvű általános iskolás tanulójához Arany János országos vers- énekelt vers és
prózamondó versenyen való részvételre.
>> bővebben…ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2020. március 5. csütörtökÍrta:
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
MÁRCIUS 11
SZERDA
7:30-16:30
TECHNIKAI VERSENY MEGYEI FORDULÓ
2020. március 5. csütörtökÍrta:
Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ által megrendezett „Ismerem a technikai környezetemet” Technika, életvitel és gyakorlat tantárgyi dunántúli verseny megyei fordulójára 2020. február 20.-án 14.00 órakor került sor Szombathelyen, a Megye házán.
>> bővebben…FELSŐS FARSANG
2020. február 26. szerdaÍrta:
Február 24-én fergeteges hangulatban telt iskolánk farsangja. Alsó tagozat délelőtt, felső tagozat délután bújt maskarába. A 8. évfolyamos tanulók elegáns báli tánca nyitotta meg a karnevált.
>> bővebben…MOCORGÓ 5
2020. február 17. hétfőÍrta:
Mocorgó 5. – Ismét iskolánkba invitáltuk a nagycsoportos óvodásokat. Ezúttal a farsang jegyében zajlottak a foglalkozások.
>> bővebben…MAKETTÉPÍTŐ VERSENY
2020. február 13. csütörtökÍrta:
A Hefele Menyhért Építő és Faipari Szakgimnázium és Szakiskola kétévente rendezi meg Makettépítő Versenyét a megye általános iskolás tanulóinak.
>> bővebben…NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY
2020. február 11. keddÍrta:
„Tiszán innen-Dunán túl” népdaléneklési verseny
Bujdosó Veronika és Simon Karolina 6. A osztályos tanulók a Tiszán innen-Dunán túl Országos Népdaléneklési Minősítő Verseny megyei fordulójában, melyet az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban rendeztek, az 5-6. osztályos kamara együttes kategóriában arany minősítést szereztek.
>> bővebben…ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2020. február 8. szombatÍrta:
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
FEBRUÁR 12
SZERDA
7:30-16:30
HITTANOS MŰVELTSÉGI VETÉLKEDŐ KŐSZEGEN
2020. január 20. hétfőÍrta:
Hittanos-műveltségi vetélkedő Kőszegen
Minden év január 18-án ünnepli névadó védőszentjét, Kőszegen, az Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium. Az idei évben is részt vettünk a születésnapi rendezvényén. Az évforduló tiszteletére minden évben hittanos műveltségi versenyt is rendeznek. Ezen a Szent László Katolikus Általános Iskola 4 fős csapata is részt vett.
>> bővebben…RAJZPÁLYÁZAT
2020. január 13. hétfőÍrta:
A Nádasdy Kulturális Központ alsó tagozatosoknak “Ünnepi díszbe öltözött a város…”, felső tagozatosoknak “Karácsonyi képeslapom 2049-ből…” címmel karácsonyi rajzpályázatot hirdetett.
>> bővebben…ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2020. január 7. keddÍrta:
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2020. január 15
SZERDA
7:30-16:30
MOCORGÓ 3
2019. december 27. péntekÍrta:
MOCORGÓ 3
Adventben Valakit várunk… Ennek jegyében szerveztük meg iskolánk 3. iskola előkészítő foglalkozását.
>> bővebben…DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ
2019. december 22. vasárnapÍrta:
Mórocz Júlia -iskolánk 4.b osztályos tanulója – a diákolimpia megyei döntőjében, mellúszásban ezüst érmet szerzett. Eredményéhez szeretettel gratulálunk.
>> bővebben…KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY
2019. december 22. vasárnapÍrta:
Preinsberger – Gyürüs Flóra – iskolánk 4. b osztályos tanulója – a Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola által szervezett képzőművészeti versenyen ért el 2. helyezést. Szeretettel gratulálunk.
>> bővebben…Százharminc éves iskolánk Dózsa György utcai épülete
2019. december 18. szerdaÍrta:
Iskolánk tanulói a 2019/2020. tanév kezdetére birtokba vehették iskolánk új szárnyát. Az új épületet 2019. szeptember 26-án szentelte fel Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök.
A 2019-es év azonban egy évfordulóval is gazdagabbá tette intézményünk Közösségét, ugyanis 130 esztendeje múlt, hogy 1889. október 10-én Hidasy Kornél szombathelyi megyéspüspök felszentelte iskolánk régi, Dózsa György utcai épületét, amelyben megkezdte működését az elődintézmény, a Császári és Királyi Főhercegi Alapítványi Róm. Kath. Fiú Népiskola.
>> bővebben…„Kíváncsi természet” Csontos Miklós Emlékverseny
2019. december 18. szerdaÍrta:
A Barabás György Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola immár többszöri alkalommal hirdette meg a sárvári és a környékbeli általános iskolák 7-8. évfolyamos tanulói számára a természettudományos tárgyú „Kíváncsi természet” Csontos Miklós Emlékversenyt. A versenyre három fős csapatok jelentkezhettek. A versenyre frappáns csapatnévvel lehetett nevezni. Az iskola csapata Miniökolábnyomok csapatnévvel indult a megméretetésre.
A verseny 2019. november 25-én került megrendezésre. A résztvevő hat iskola közül a Szent László Katolikus Áltanos Iskola csapata első helyezést szerzett. A csapat tagjai Bozi Bendegúz, Németh Mátyás és Szentgyörgyi Anna Csenge 8. évfolyamos tanulók voltak.
>> bővebben…ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2019. december 2. hétfőÍrta:
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
DECEMBER 11
SZERDA
7:30-16:30
MINDSZENTY EMLÉKVERSENY
2019. december 2. hétfőÍrta:
Mindszenty Emlékverseny
Csehimindszenten
A Csehimindszenti Mindszenty József Általános Iskola november 28-án, immár 6. alkalommal rendezte meg Vas megye iskoláinak a csapatai előtt a Mindszenty József Emlékversenyt.
>> bővebben…DECEMBERI ESEMÉNYEK
2019. november 26. keddÍrta:
DECEMBERI ESEMÉNYEK
Dec. 3., kedd 17.00: Felsős fogadóóra
Dec. 7., szombat: Tanítási szünet diákoknak. Lelkinap pedagógusoknak
Dec. 8., vasárnap: A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatás ünnepe. A délutáni órákban (14.30 óra körül) a nevelőtestület és a szülők képviselői virágcsokrot helyeznek el a Szeplőtelen Szűz hegyi szobrához.
Dec. 14., szombat: Tanítási szünet
Dec. 24., kedd 16.00: Kis Jézus várása a nagytemplomban (7. évfolyamosok)
FELSŐS FOGADÓÓRA VÁLTOZÁS
2019. november 21. csütörtökÍrta:
FELSŐS FOGADÓÓRÁK IDŐPONTJÁNAK VÁLTOZÁSA!!!
DECEMBER 3. (KEDD): FELSŐS FOGADÓÓRÁK 17.00 ÓRÁTÓL
Időpontkérés ezen a telefonszámon: 06-95-325-843
2019.12.02. (hétfő)
09.00-10.00
12.00-13.00
15.00-16.00
ALSÓS FOGADÓÓRA IDŐPONTJA VÁLTOZATLAN:
NOVEMBER 28. (CSÜTÖRTÖK) 17.00-19.00: ALSÓS FOGADÓÓRÁK
ALSÓ TAGOZAT:
Kedves Szülők! Kérjük Önöket, hogy az osztályfőnököknél az általuk megadott módon, a nyelvtanárokhoz a lent megadott telefonszámon kérjenek időpontot! Köszönjük!
SZERETETTEL VÁRJUK ÖNÖKET!
MOCORGÓ 2. SZENT MÁRTON NYOMÁBAN
2019. november 15. péntekÍrta:
Mocorgó 2.
Iskolánk jeles hagyományai közé tartozik Szent Márton napjának megünneplése. Az idén, november 11-e estéjén 22. alkalommal világította be Sárvár utcáit lampionjaink meleg fénye.
>> bővebben…FOGADÓÓRÁK
2019. november 14. csütörtökÍrta:
NOVEMBER 28. (CSÜTÖRTÖK) 17.00-19.00: FOGADÓÓRÁK (ALSÓ-FELSŐ)
ALSÓ TAGOZAT:
Kedves Szülők! Kérjük Önöket, hogy az osztályfőnököknél az általuk megadott módon, a nyelvtanárokhoz a lent megadott telefonszámon kérjenek időpontot! Köszönjük!
FELSŐ TAGOZAT:
Időpontkérés ezen a telefonszámon: 06-95-325-843
2019.11.25. (hétfő)
09.00-10.00 és
12.00-13.00
2019.11.26. (kedd)
12.00-13.00 és
15.00-16.00
SZERETETTEL VÁRJUK ÖNÖKET!
PAPÍRGYŰJTÉS
2019. november 13. szerdaÍrta:
Iskolánk diákönkormányzata 2019.október hónapban papírgyűjtést szervezett.
A szülők együttműködésének eredményeként közel 12 tonna papírhulladék került leadásra a sárvári Méh telepen.
>> bővebben…NAPKÖZI ELMARAD
2019. november 10. vasárnapÍrta:
Tisztelt Szülők!
A pedagógusok továbbképzése miatt
2019. 11. 15-én (pénteken) elmaradnak a napközis órák!
Kérjük, hogy az alsó tagozatos tanulókért az 5. óra után (ebéd után) szíveskedjenek jönni!
A felsős tanulók a 6. órájuk után, vagy ebéd után (1400-kor) mennek haza!
Az iskolában maradó
tanulóknak igény esetén
felügyeletet biztosítunk
összevont csoportban.
Igényüket kérjük előre szíveskedjenek jelezni az
osztályfőnököknél vagy
a napközis kollégáknál!
Megértésüket köszönjük!
LAMPIONOK
2019. november 8. péntekÍrta:
Kedves Gyerekek!
Elkészültek a lampionok.
Szeretettel várunk benneteket hétfőn az iskolában .
>> bővebben…LAMPIONOS FELVONULÁS NOVEMBER 11-ÉN HÉTFŐN
2019. november 6. szerdaÍrta:
Lampionos felvonulás november 11-én, hétfőn
Gyülekező: 17.00 – 17.20
- Jó időben és átlagos időben lampionok meggyújtása, sorakozó a térkövezett udvarrészen. Óvodások az iskola udvarán, a bejáratnál gyülekeznek
- Hideg, szeles, esernyős időben, tanulóink az osztálytermekben tartózkodnak, majd égő lampionokkal levonulnak a térköves udvarra. Az óvodások a lift mellett, a lépcsőház és a porta közötti folyosón gyülekeznek.
- Ha nagy eső lesz, mindenki a templomban gyülekezik.
Indulás: 17:20
Vonulás útvonala:
Iskola – Pap köz – Ady Endre utca – Posta tér – Hild park – Szent László-templom
- Az óvodások Szent Mártonnal a szökőkúthoz mennek.
- Az iskolások bevonulnak a templomba és elfoglalják a helyüket.
Mindenkit szeretettel várunk!
ÁLOMERDŐ RAJZPÁLYÁZAT
2019. november 3. vasárnapÍrta:
A 10 millió Fa Sárvár és környéke Csoport szeptemberben rajzpályázatot hirdetett gyermekek részére “Álomerdő” címmel.
>> bővebben…ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2019. október 31. csütörtökÍrta:
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2019.NOVEMBER 13
SZERDA
7:30-16:30
MOCORGÓ 1
2019. október 27. vasárnapÍrta:
Mocorgó 1
Az első foglalkozásra az iskola újonnan átadott sportcsarnokában került sor. Egy rövid énekes ráhangolódást követően az igazgató úr bemutatta a leendő tanító néniket, akik sok érdekes, mozgásos feladattal készültek. A gyerekek lelkesen és örömmel vettek részt a játékban.
>> bővebben…ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2019. október 1. keddÍrta:
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2019.OKTÓBER.9
SZERDA
7:30-16:30
AVATÁS, FELSZENTELÉS
2019. szeptember 30. hétfőÍrta:
2019.09.26
ÚJ ÉPÜLETRÉSZ MEGÁLDÁSA SÁRVÁRON
Az sportcsarnok megáldásáról és átadásáról készült teljes videófelvétel.
AVATÁSI IDŐPONT VÁLTOZÁS
2019. szeptember 24. keddÍrta:
Kedves Szülők!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter programjának váratlan változása miatt, módosul avatási ünnepségünk időpontja szeptember 26. (csütörtök) 14.00 órára.
MEGHÍVÓ AVATÁSRA FELSZENTELŐ ÜNNEPSÉGRE
2019. szeptember 21. szombatÍrta:
Kedves Szülők!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy szeptember 26-án, csütörtökön 10.30-kor lesz iskolánk új épületrészének avatása, felszentelő ünnepsége.
Az ünnepségre szeretettel várjuk a Családokat!
>> bővebben…ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2019. szeptember 6. péntekÍrta:
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2019.SZEPTEMBER 11
SZERDA
7:30-16:30
ARANYPATAK VERS FESZTIVÁL
2019. szeptember 6. péntekÍrta:
Iskolánkból három tanuló részt vett a Rózsabors Műhely által meghirdetett 2. Aranypatak Vers Fesztivál VERS SZÖVEGTÁRGY pályázatán.
>> bővebben…RAJZPÁLYÁZAT
2019. szeptember 6. péntekÍrta:
Iskolánk tanulói részt vettek a TILMA A Gyermekművészetért Alapítvány által ” A legnagyobb szeretet ” címmel meghirdetett XV. Nemzetközi Gyermekrajz pályázatán.
>> bővebben…TÁJÉKOZTATÁS TANÉVNYITÓRÓL TANÉVKEZDÉSRŐL
2019. augusztus 17. szombatÍrta:
TÁJÉKOZTATÁS TANÉVNYITÓRÓL, TANÉVKEZDÉSRŐL
Kedves Szülők!
Tanévnyitó:
2019. szeptember 1-én, (vasárnap) 9.00 órakor Veni Sancte-Szentmise a Szent László-templomban.
>> bővebben…JUTALMAZOTTAINK 2019
2019. július 13. szombatÍrta:
Te Deum
A Te Deum megfelelő alkalom arra, hogy a kapott kegyelmekért hálát adjunk. Így volt ez a 2018-2019-es tanév zárásaként a Szent László-templomban.
>> bővebben…PEDAGÓGUSNAPI KITÜNTETÉSEK
2019. július 9. keddÍrta:
Kitüntetések pedagógusnap alkalmából
A városháza nagytermében tartotta az önkormányzat a 2019. évi pedagógusnapi ünnepséget, amelyen a képviselő-testület a város általános és középiskoláinak, valamint óvodáinak tanárait-nevelőit jutalmazta.
>> bővebben…EMBERHALÁSZ TÁBOR
2019. július 9. keddÍrta:
EMBERHALÁSZ TÁBOR- 2019. július 15-18.
Fontos tudnivalók
Tisztelt Szülők!
A tábor Nicken, az Örökségvédelmi Közösségi Házban kerül megrendezésre.
A gyermekeket busszal szállítjuk reggel és délután. Reggel 8 órakor indul a busz az iskola főbejárata elől. Délután 16 órakor indulunk vissza, így várhatóan az érkezés fél és háromnegyed 5 között lesz.
>> bővebben…ÖNKORMÁNYZATI KITÜNTETÉSEK
2019. július 6. szombatÍrta:
Önkormányzati kitüntetés diákoknak
Sárvár város Önkormányzata minden tanév végén bensőséges ünnepség keretében köszönti a város azon tanulóit, akik a tanév során megyei, országos, nemzetközi versenyeken elért kimagasló eredményeikkel gazdagítják a város jó hírnevét.
>> bővebben…SZŐCE 2019
2019. június 22. szombatÍrta:
Szőcei kézműves tábor
Bár még pár napja tart a Vakáció, a hagyományokhoz hűen 2019 nyarán is részt vettek a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola tanulói a szőcei Kézműves táborukban.
>> bővebben…TERMÉSZETISMERETI VETÉLKEDŐ
2019. június 18. keddÍrta:
Egyházmegyei katolikus iskolák Természetismereti vetélkedőjének eredményei
A hagyományosan a jánosházi Szent Imre Általános Iskolában került megrendezésre a Szombathelyi Egyházmegyében működő katolikus iskolák komplex természettudományos versenye 4. évfolyamos, 5-6. évfolyamos és 7-8. évfolyamos korcsoportokban. Iskolánk eredményei a következőek:
>> bővebben…TANÉVZÁRÓ IDŐPONTJA
2019. június 12. szerdaÍrta:
Kedves Szülők!
Iskolánk tanévzárójára ebben a tanévben ideiglenesen a szokásostól eltérő időpontban kerül sor.
JÚNIUS 23. (VASÁRNAP) Úrnapja
7.55 – 8.20: AZ ISKOLÁBAN BIZONYÍTVÁNYOSZTÁS
8.20-kor az osztályok együtt vonulnak a templomba
8.30 – 9.00: ISKOLAI TANÉVZÁRÓ A TEMPLOMBAN
9.00-tól Szentmise, körmenet a főutcán a körforgalomig, majd vissza a Széchenyi utcán a templomba. A Katolikus Iskola diákjai itt vesznek részt a körmeneten.
Sáriban a Szentmise 10.00-kor kezdődik, majd a körmenet a szokásos módon, időben zajlik.
Jó pihenést, élményekkel teli vakációt kívánunk!
NAPKÖZIS GYEREKNAP
2019. június 4. keddÍrta:
Napközis gyermeknap
Immár sok évre visszatekintő hagyomány a Szent László Katolikus Általános Iskolában, hogy a tanév vége felé közeledve, iskolánkban is megtartjuk a gyermeknapot az alsó tagozatos diákjaink számára.
>> bővebben…XX. TUDÁSBAJNOKSÁG ORSZÁGOS DÖNTŐJE
2019. június 3. hétfőÍrta:
XX. Tudásbajnokság országos döntője
2019.június 1-én zajlott a Szegedi Városi Sportcsarnokban a Tudásbajnokság országos döntője. Iskolánkból a tanév során sok diák több tantárgyból megméretteti magát 6 fordulón keresztül.
>> bővebben…ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI TANULMÁNYI VERSENY
2019. június 1. szombatÍrta:
Az Országos történelem tanulmányi verseny eredményei
Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ a 2018/2019. tanévben is meghirdette az Országos történelem tanulmányi versenyt a 7-8. évfolyamos diákok részére inmár 26. alkalommal.
>> bővebben…SIMONYI ZSIGMOND HELYESÍRÁSI VERSENY
2019. május 27. hétfőÍrta:
XXII. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny
Kárpát-medencei döntője
2019.05.26-án, szombaton zajlott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a magyarországi és a határon túli magyarlakta területeken élő, 10-14 éves diákok számára a verseny.
>> bővebben…SHOTOKAN KARATE VERSENY
2019. május 24. péntekÍrta:
Szombaton Shotokan Karate versenyen kiválóan szerepelt iskolánk tanulója, Sipos Jázmin.
>> bővebben…KULTURÁLIS SEREGSZEMLE
2019. május 23. csütörtökÍrta:
Városi Kulturális Seregszemle
Kulturális Seregszemle zajlott a Nádasdy-várban 2019. 05. 14-16-a között, melyen iskolánk több tanulója is eredményesen szerepelt. A nemes versengésben a következő eredmények születtek:
>> bővebben…KIRÁNDULÁS AUSZTRIÁBAN
2019. május 22. szerdaÍrta:
Tanulni érdemes, kirándulás Ausztriában
A Szent László Katolikus Általános Iskola nyelvtanárai és diákönkormányzata kirándulást szervezett az iskola legügyesebb tanulói számára.
>> bővebben…HUMÁN TANTÁRGYAK TANULMÁNYI MEGMÉRETTETÉSEI
2019. május 20. hétfőÍrta:
A módszert már régóta feltalálták
A sárvári katolikus iskola diákjai évről évre kiemelkedő eredményeket érnek el a szavalóversenyeken, a humán tantárgyak tanulmányi megmérettetésein.
>> bővebben…“TERMÉSZETI ÉS MÁS KATASZTRÓFÁK-ZIVATAR PÁLYÁZAT”
2019. május 19. vasárnapÍrta:
A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Muraszombati Védelmi és Mentési Kirendeltség a 2018- 2019-es tanévre regionális képzőművészeti pályázatot hirdetett “Természeti és más katasztrófák- Zivatar” címmel.
>> bővebben…ALKOTÓPÁLYÁZAT
2019. május 15. szerdaÍrta:
A Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium harmadik alkalommal rendezte meg rajz,-és alkotópályázatát a Vas megyei iskolások körében.A kétfordulós versenyen először “Az öröm pillanatai”-ról készült festményeket, grafikákat küldhették el a pályázók.
>> bővebben…KIRÁNDULÁS A BUDAPESTI SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN
2019. május 14. keddÍrta:
Iskolánk tanulói jutalomkiránduláson vettek részt a budapesti Szépművészeti Múzeumban április végén.
>> bővebben…ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2019. május 7. keddÍrta:
FONTOS!!!!
ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJFIZETÉS
2019.MÁJUS 15
SZERDA
7:30-16:30
A JÚNIUSI ÉTKEZÉSI DÍJAT IS EKKOR KELL FIZETNI
KIMAGASLÓ VERSENYEREDMÉNYEK FÖLDRAJZBÓL
2019. május 6. hétfőÍrta:
Kimagasló versenyeredmények földrajzból….
Iskolán diákja, Samu Marcell ebben az évben három országos földrajzversenyben is ringbe szállt.
>> bővebben…DETEKTÍVSAROK
2019. május 2. csütörtökÍrta:
Győzelem a Detektívsarokban
Az Országos Könyvtári Napok keretében 2010 óta a Nádasdy Kulturális Központ könyvtára Detektívsarok címmel hirdet játékot az általános iskolák számára. Általában Sárvárról és a környékbeli iskolákból jelentkeznek a csapatok.
>> bővebben…ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY
2019. április 30. keddÍrta:
A levelezős Mozaik Országos Tanulmányi Verseny 5 fordulójából, a magyar irodalom tantárgyból Wellner Emília 5. A osztályos tanuló továbbjutott az országos döntőbe, melyet Győrben rendeztek.
>> bővebben…