Árpád-házi férfi szentek ünnep

 
2012. november 14, szerda 11:40

Hagyomány a sárvári Szent László katolikus iskolában, hogy november hónapban Szent Imre neve napjához kötődve az Árpád-házi férfi szentekről emlékeznek meg. Idén, november 14-én a 4. osztályosok készültek ünnepi műsorral. Felelevenítették Szent István, Szent Imre és az iskola névadó Szent László király életének fontos momentumait.A műsor felvázolta a középkori magyar történelem eseményeit: az ősi magyar és keresztény törvényeket, Géza fejedelem temetését, István király koronázását, Imre herceg taníttatását, és halálát,  László király csodás tetteit. Felhangzottak az ünnepelt férfiakról szóló versek, imádságok, legismertebb egyházi népénekek.

Az intézményben ilyenkor novemberben a fiúk számára az Árpád-házi férfi szentek, januárban pedig a leányok számára a női szentek – Kinga, Erzsébet, Margit, Boldog Gizella- állnak a példaképül, erősítve a gyerekekben az áldozatos szeretet, a közösségért végzett munka értékét, a keresztény erkölcs örök-érvényűségét, és az isteni gondviselés erejét, melyre a legfojtogatóbb történelmi és személyes nehézségeink idején is számíthatunk.

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár