“Regösök húrján” szavalóverseny

 
2013. április 15, hétfő 14:23

“Április 10-én Ikerváron 7. alkalommal rendezték meg a költészet napi “Regösök húrján” elnevezésű szavalóversenyt. A résztvevőknek 2 verssel kellett készülni: ajánlottan egy Weöres Sándor verssel, megtisztelve a költő születésének évfordulóját, valamint egy szabadon választott verssel is. 5 korcsoportban /ovistól a 8. osztályosig/, több mint 90 gyermek mondott verset. 
A rendezvény színvonalát jól mutatja, hogy erről a helyről a Versmondók Egyesülete által rendezendő országos versenyre egyenes a bejutás az arra méltóknak. A zsűri elnöke, Kiss László, a Versmondók Egyesületének elnöke, értékelésében kiemelte, hogy a sok szavalóverseny közül, ahova évente eljut, az ikervári volt az egyik legszínvonalasabb, s ennek elismeréseképpen nemcsak az 5-6. és 7-8. osztályosok győzteseit, hanem valamennyi helyezettjét is meghívta a november 26-i országos szavalóversenyre.
Iskolánkat az 1-2. osztályosok között Németh Mátyás /Felkészítője: Némethné Csonka Ildikó/, az 5-6. osztályosok között Farkas Johanna, Megmondja Júlia, Németh Anna és Pásti Fanni, a 7-8. osztályosok között Majerhoffer Nóra, Ördög Krisztina és Palej Anett /felkészítőjük: Duszkó Pálné/ képviselte.
Németh Anna az 5-6. osztályosok között a 2. helyezett lett, s meghívást kapott az országos döntőre is.

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár