Diákolimpiai győzelem

 
2013. május 24, péntek 09:18

A vívó diákolimpia országos döntőjét 2013. május 17-19-én tartották Balatonalmádiban, két fegyvernemben.

Kondor Botár a sárvári Szent László Katolikus Iskola 4. osztályos tanulója kimagasló eredményt szerzett ezen a megmérettetésen.

 

A sárvári fiú a II. korcsoportban indult férfi kard egyéniben, melyben 29 induló volt, az ország különböző általános iskoláiból. A gyerekek hat csoportban, két fordulóban vívtak a 16 közé jutásért, melyből Botár hét győzelemmel és egy vereséggel, a kiemelt 3. helyen jutott az elődöntőbe.

Kiegyensúlyozottan, koncentráltan küzdött és így került be 8-as, majd a 4-es döntőbe. A végső döntőben 10-5-re legyőzte ellenfelét, így országos bajnok lett.

 

Botár öt éve, heti két alkalommal jár Horotán Attila edzéseire, melyet a sárvári katolikus iskolában tartanak, évente 6-8 versenyen vesz részt, de ez volt az első verseny, ahol azonos korúakkal vívhatott.

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár