Magyar háromkirályok

 
2013. november 15, péntek 11:37

2013. november 13-án emlékezett meg iskolánk- Szent Imre ünnepéhez kapcsolódva- három magyar szent királyunkról, Szent Istvánról, Szent Imréről és Szent Lászlóról. A 4. a és 4. b osztály tanulói osztályfőnökeikkel, Márkus Sándornéval és Sőréné Ódor Anikóval már hetek óta készültek erre a rendezvényre. A műsor szövegének összeállításakor igyekeztek a három szent életének apró, gyermeki szemmel fontos eseményeit kiemelni.  A családi kapcsolatok, a gyermeki, szülői szeretet megjelenítése kimagaslott a műsorból. Az első magyar szent család, István, Imre, Gizella alakja korabeli jelmezekben elevenedett meg előttünk. Géza fejedelem halála, István pogányok elleni küzdelme, a koronázási ünnepség az „István, a király” című rockopera betétdalaival szólalt meg. Szent Imre liliomos, hófehér ruhás alakja a tisztaság, szüzesség példájaként szolgált. Nevelője, Szent Gellért is fontos szereplője volt a színdarabnak. Az ő viszontagságos élete, remetesége, majd Kelen-hegyi tragikus halála is kirajzolódott. A műsor legmeghatóbb jelenete, a fiát fiatalon elvesztő, haldokló István végsóhaja volt, melyet egy Szűzanyához szóló fohász – Sinkovics Imre előadásában- tett még magasztosabbá. Ekkor Szent István levetette fejéről koronáját, s felajánlotta népét és országát a Szent Szűznek. Az iskola névadójának, Szent Lászlónak csodás tetteit játszották el a diákok. A csodafüvet szedő kunokat, a kővé változott aranytól elkábuló katonákat, a hegyoldalból vizet fakasztó erős királyt életszerűen alakították a tanulók. A színielőadást az iskola himnuszának, a Szent László himnusznak közös eléneklése zárta.

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár