Szent Márton nap Sárváron

 
2013. november 13, szerda 15:05

2013. november 11-én, a szombathelyi egyházmegye védőszentjének ünnepén immár 17. alkalommal szervezte és rendezte meg a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Szent Mártonhoz kapcsolódó rendezvényét. Az idei esztendőben a zord időjárás miatt Szent Márton nem lóháton, hanem gyalogosan érkezett a Szent László Plébániatemplom elé, s a hagyományos lampionos felvonulás is elmaradt, mégis nagy sikere volt a jelmezbe öltözött katonának, hiszen az iskola diákjai, nevelői, a város nagycsoportos óvodásai, valamint sok érdeklődő kisgyermek, szüleik és turisták állták körül.  A téren aranytallért osztogatott az apróságoknak. Néhány világító lampion fényének kíséretében bevonult a templomba, ahol már az iskola diákjai csengő hangon énekelték a szentről szóló énekeket.  A dalok közben egy tanítónő ismertette Szent Márton életének legfontosabb eseményeit gyermeknyelvre lefordítva. Elhangzott a „Libanátha” című vers is, melyhez az iskola illusztrációs rajzpályázatot hirdetett az ünnepséget megelőzően nagycsoportos óvodások számára.

 A rendezvény szentmisével folytatódott, melyet Orbán István kanonok-esperes mutatott be. Szentbeszédében Szent Márton álmáról elmélkedett, hozzácsatolva személyes álmait. Elsőként a gyermekekkel kapcsolatos álmáról szólt. Kiemelte, járjanak minden vasárnap szentmisére, s így az Úrjézus, az Őrangyal és a jó lelkiismeret dicséretével szép álmuk lesz. Második álmaként a hűséges édesanyáról és édesapáról szólt, akik jó példát adnak, és biztosítják gyermekeik pihentető álmát. Harmadik álma a keresztszülők jósága. Ők a jó példa ajándékát adják keresztgyermekeiknek.  Végezetül negyedik álmában a keresztény értelmiségről, a nevelőkről szólt, akik a Hit évében szellemi vértezetben és gyakorlati magatartásukban is erősek, és tájékozottak a hit kérdéseiben. Ők adjanak igaz példát neveltjeiknek! Valamennyi diáknak azt kívánta, hogy cselekedjen Szent Mártonhoz hasonlóan.”Hisz, ha a legkisebb testvéreddel cselekszed a jót, azt a Jóistennel cselekszed „-zárta gondolatait.

 A szentmise folytatásaként ünnepélyes keretek között megtörtént az első osztályos tanulók befogadása. Ördög Tibor igazgató 45 kisdiáknak adta át a névre szóló „Talentumos oklevelet”.  A tanító nénik felkötötték nyakukba a Szent László jelvénnyel díszített sálat illetve nyakkendőt, hogy méltón viselhessék az iskola jelképeként.

PB110345 2013-11-11 17.39.01 2013-11-11 17.37.54 (2)2013-11-11 17.38.38OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár