Emberhalász tábor

 
2014. július 22, kedd 15:12

Jelmondatunk: „Földi éltünk vezércsillaga, Mária!”

Tisztelt Szülők!

Az iskolánk által meghirdetett Emberhalász tábor időpontja: 2014. július 28 (hétfő)- augusztus 1. (péntek). Részt vevő tanulók száma: 91 fő- 4 csoportos beosztásban Mária megnevezései alapján 1. Pehely csoport: 20 fő ovis-leendő elsős, 2. Virág csoport: 14 fő leendő másodikos, 3. Csillag csoport: 26 fő leendő harmadik-negyedik osztályos 4. Gyöngy csoport: 30 fő leendő ötödik-hatodik-hetedik osztályos

A táborral kapcsolatosan az alábbiakat szeretném közölni Önökkel:

  • A délelőtti programok 9 órakor kezdődnek
  • Gyülekezési idő: 8 óra 45 perc, az Abai-díszteremben (ebédlő), bejárat a hátsó kapun
  • Esetlegesen 8 órától felügyeletet tudunk vállalni korábban érkezők számára
  • A táborban 3-szori étkezést biztosítunk (tízórai, ebéd, uzsonna)
  • Az ebédet a gyermekek a Nádasdy vendéglőben fogyasztják el, a tízórait és uzsonnát az iskolában
  • A programok 16 óra 30 percig tartanak, de természetesen mód van az előbbi elvitelre is, illetve 17 óráig tanári felügyelet mellett maradhatnak a gyermekek
  • A táborba a gyermekek a következő felszereléssel készüljenek:
  1. az öltözet kényelmes ruházat legyen, a szabadtéri sportfoglalkozások miatt sapka, kalap kellene (esetleg napvédő krém, kullancskrém)
  2. 2.       kedden érkezik Lendvai Zoltán atya, a gördeszkás atya, akinek van görkorcsolyája, gördeszkája, ezekhez szükséges védőfelszerelése( térdvédő, könyökvédő, sisak)ezen a napon feltétlenül hozza magával!!!
  3. 3.       kedden, délután a 3-7. osztályosok teniszezni mennek, kérem, hogy minél többen hozzanak teniszütőt, a kicsik tollasütőt
  4. csütörtökön a kicsiknek, pénteken a nagyoknak KRESZ-foglalkozás lesz, ekkor kérem, hogy kerékpárral jöjjenek vagy kerékpárt hozzanak
  5. tolltartót (színessel, ceruzával, esetleg filccel), ollót kérnénk mindennapra
  6. minden gyermeknél minden nap legyen kulacs, kisüveg, műanyag pohár
  7. esőkabát, esernyő legyen a kis hátizsákjukban
  • A tábor várható programjai:

templomlátogatás, kápolnalátogatás rövid elmélkedéssel; orgonahangverseny diáktársuk előadásában; Bringó Hintó; városnéző kisvasút; tekézés; petangue; Hegyfalui Képeslapgyűjtő Egyesület bemutató előadása; Szorgos Manók kézműves kör foglalkozása; KRESZ verseny; tábortűz virsli sütéssel; akadályverseny; tenisz; sportversenyek; népitánc; íjászat; gördeszka bemutató; rejtvényes feladatok, kézműves foglalkozások, sportjátékok

A legfontosabb: minden gyermek hozza magával jókedvét, humorát, szeretetét, hitét!

Szeretettel és izgalommal várom a táborlakókat!

Márkus Sándorné, Andi néni, a tábor koordinátora

Elérhetőség: msneandi67@gmail.com

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár