Tantestületi kirándulás Vas megye gyöngyszemeiben

 
2014. szeptember 30, kedd 11:04

2014. október 26-án, péntek délután tantestületi kirándulásra indult a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola nevelőtestülete, munkatársai, nyugdíjas pedagógusai. A zarándok utat Orbán István kanonok vezette, s úti célként néhány Vas megyében található templom, kápolna szerepelt.

Az első megálló a herényi gyönyörűen felújított római katolikus templom volt. Itt a lelki vezető szentmisét celebrált, amellett a keresztelőkút mellett, ahol Őt is keresztelték.  A szentmise végén egy Páli Szent Vince ereklyével adott papi áldást. Az iskola ebben a tanévben kapta megtisztelő ajándékként az ereklyét, egy darabot a szent pap ruhájából.

Az iskola kápolnájának védőszentje egyébként Páli Szent Vince és Marillac de Lujza. Ide kerül hamarosan az értékes ereklye.

A szentmise után Gencsapáti felé indult tovább a zarándokcsapat. A szentkúti vízből mindenki merített a markában, és imádkoztak iskolájuk nevelőiért, diákjaikért.

A következő állomás Velemben a Szent Vid kápolna volt. Rövid történelmi ismertetés után megtekintették a kápolnát, és rózsafüzért imádkoztak.  Ezután néhányan gyalogosan, a többiek busszal indultak a hegyoldalból lefelé.  A következő úti cél Bozsok volt, ahol a  Határmenti fogadóban jó hangulatú vacsora elfogyasztása után indultak hazafelé.

20140926_185839 (1) 20140926_182350 20140926_175651 (1) 20140926_160010 20140926_162204 20140926_162441 20140926_15240520140926_152359

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár