Katolikus Kultúrális Hetek

 
2014. november 10, hétfő 20:10

A Katolikus Kulturális Hetek rendezvényei októberben országszerte különböző formában valósultak meg. A cél: a katolikus kultúra megismertetése, terjesztése egy olyan programsorozat megvalósításával, amely a sajtó és a közönség figyelmét a katolikus kultúra kincsei felé fordítja. Továbbá cél, hogy minél több egyházmegye kapcsolódjon be az eseményekbe.

Dr. Veres András püspök úr közvetetten felkérte a Szombathelyi Egyházmegye intézményeit, így iskolánkat is, hogy csatlakozzanak önálló rendezvényekkel a katolikus kulturális hetekhez, melynek helyi koordinátora Duszkó Pálné magyartanár volt.

Iskolánk a következő módon valósította ezt meg:

–         „minikiállítás” az iskolai könyvtárban található egyházi irodalomból, ahol Jókai Anna, Arany János, Sík Sándor, Mécs László, Pilinszky János arcképei is láthatóak voltak.

–         „Verses kihívás”, melynek során közel 100 verset kerestek ki a kihívottak, s osztottak meg az erre kijelölt felületen

–         emlékműsor az 1956-os forradalom előtt tisztelegve, melynek során Abai Imre mártírplébános alakját is megidézték a 8. osztályosok

–         rendhagyó irodalomóra a felső tagozatosok részére, melynek során beszámolunk a Katolikus Kulturális Hetek helyi rendezvényeiről, valamint  többféle módon feldolgoztuk Nagy László Adjon az Isten..c. versét /elemzés, zenés daltanulás/, s kvízjátékot is játszunk /közel 150 felsős diák és Duszkó Pálné, Germánné Cseszkó Blanka, Dr. Szalai Ferencné magyartanárok együttműködése valósult meg az órán/

–         /rajzpályázaton vettek részt diákjaink a Szent László – templom mennyezeti freskóinak felhasználásával, Szent László előtt tisztelegve/

–         a napköziben lehetőség volt egyházi jellegű társasjátékokkal játszani, filmet nézni

Ahogy az olvasható volt a zsibongóban kitett programajánlón, a Szombathelyi Egyházmegye által összeállított programfüzetben ezek a rendezvények is szerepeltek.

Ezúton köszönjük minden részt vevőnek, aki bármilyen formában hozzájárultak a programok sikeréhez, hogy jelenlétükkel aktívan támogatták az események sikerét. Személy szerint külön köszönöm azoknak a diákoknak, s kérem, adják át szüleiknek is, valamint kollégáknak, hogy lelkesen játszottak a verses kihívásban, s az eredmény önmagáért beszél: sok-sok eddig kevésbé ismert, gyönyörűséges alkotás olvasható a zsibongóba kitett falon. Terveink szerint könyv alakban jelentetjük meg ezt a szép anyagot.   (Duszkó Pálné)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár