Anyák napja a Szent László templomban

 
2016. május 9, hétfő 22:59

A Szent László Katolikus Általános Iskola május havi diákmiséjében szokásosan az édesanyákért
imádkozik. Az idei tanévben május 8-án , vasárnap a 10 órakor kezdődő diákmisén került erre sor. A 2.b osztály
tanulói Szűz Anyánk és neve napján Boldog Gizella közbenjárását kérve könyörögtek minden
édesanyáért. Az olvasmányt és a szentleckét egy-egy édesanya és édesapa olvasta fel.
A prédikációban a szentmisét celebráló Orbán István Kanonok Úr Dsida Jenő versét
idézte:
„Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.”
A szentbeszédet követően az egyetemes könyörgéseket is a 2.b osztály tanulói olvasták fel, kérve
plébániánk családjai számára is a Szent Család / Jézus-Mária-József /, és az első magyar Szent Család
/ István-Gizella-Imre / közbenjárását , valamint hogy az édesanyák és édesapák esküjükhöz híven
hűségesek legyenek egymáshoz és a családhoz a sírig.
„ Harmatos ág kis bimbója, nyílj ki Anyák Napjára !” énekelték a Szentáldozás után a versekből és
dalokból összeállított szeretetteli kis műsor kezdetén ünneplő ruhába öltözött gyermekeink.
A másodikosok egy szál fehér virággal kezükben szavalták el verseiket a könnyes
szemű édesanyáknak , nagymamáknak. A szentmise befejeztével az ünnepeltek a templom előtti
téren egy közös fénykép elkészítését követően kapták meg a szeretet virágait hálás gyermekeiktől.

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár