Te Deum a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskolában

 
2017. június 21, szerda 00:49

 

Te Deum a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskolában

2017.június 19-én,   hétfőn a tanév végi Te Deum lezárta a 2016/17-es tanévet a sárvári Szent László katolikus Általános Iskolában. A 17 órakor kezdődő ünnepélyes eseményen a kitett Oltáriszentség előtt Jézus Szíve litánia keretében adtak hálát tanulók, nevelők, munkatársak és szülők a tanév eseményeiért, a jó bizonyítványért.

Ördög Tibor, az iskola igazgatója beszédében a tanév fontos eseményeit emelte ki, majd megköszönte mindenki munkáját, aki bármi módon hozzájárult a tanév sikereihez. Külön köszönetet mondott pedagógusoknak, diákoknak, szülőknek a tanév végén zajló költözködésben nyújtott segítségükért, amely a következő tanév nagy építkezésének előkészítéséhez kapcsolódik.

Ezután a Nevelőtestületi dicséretben részesült 26 tanulónak adta át a jutalomkönyveket. Ők kitűnő tanulmányi eredményükért, példamutató szorgalmukért, kimagasló versenyeredményeikért kapták ezt az elismerést.

Az idei tanév végén a következő tanulók részesültek ebben a dicséretben:

a 2.a osztályból: Hosszu Klaudia Ilona

a 2.b osztályból: Martonfalvi Emma és Miklósi Ákos András
a 3.a osztályból: Horváth Fruzsina, Kovács Fanni Rozina, Rouchon Dorián, Wellner Emília, Wächter Gyula Valter
a 3.b osztályból: Kövi Richárd és Németh Richárd
a 4.a osztályból: Kondora Flóra
a 4.b osztályból: Dancsecs Judit Emília és Kolonics Zoé
az 5.a osztályból: Horváth Hanna Júlia, Németh Mátyás, Szentgyörgyi Anna Csenge
a 6.a osztályból: Fehér Lea Ilona, Németh Kristóf, Szabó Szonja Szintia
a 6.bosztályból: Farkas Júlia Ágnes és Kálmán Gábor
a 7.b osztályból: Horváth Máté Mór
a 8.a osztályból: Oláh Rebeka Lídia
a 8.b osztályból: Horvát Lilla, Horváth Barbara, Kiss Bernadett

Az ünnepségen átadásra került az iskola SOKE (Segítő Oltalmazó Kezek Egyesülete) díja is, melyet Oláh Rebeka, 8.a osztályos tanuló vehetett át. A kitüntetést Duszkó
Pálné adta át. Az iskola alapítványi pénzjutalmában egy alsós tanuló: Kondora Flóra (4. a) és egy felsős tanuló Simon Levente (8. a) részesült. A díjat Bolla Zoltán a kuratórium tagja adta át a két tanulónak.

Szent László plakettet az idén 2 tanuló vehetett át: Kondor Botár (8. a osztályos tanuló) kimagasló sporteredményeiért, Horvát Lilla (8. b osztályos tanuló) egyenletesen kiemelkedő tanulmányi munkájáért, versenyeredményeiért.

A tanévzáró ünnepély végén az elsős osztályok diákjai versekkel, énekkel köszönték meg az elsős iskolás évet. A bizonyítványok kiosztására már az iskola falai között került sor.

 

 

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár