NOÉ BÁRKÁJA 120 GYEREKKEL

 
2018. szeptember 2, vasárnap 14:40

A sári Szent Miklós Plébánia, Wimmer Roland plébános úr és Sárvár város önkormányzatának támogatásával 5 napon át 120 gyermek vehetett részt a „Noé bárkája” táborban.

A résztvevőknek nem kellett semmit fizetni, ingyenes volt számukra ez a hét. A tábor a nevét onnét kapta, hogy az 5 napból 4 napon át Vas megye fürdőiben mártózhattak meg a gyerekek, akik között volt óvodás és 8. osztályos is. Négy csoportban váltogatták a strandokat: voltak Sárváron, Cellben, Mesteriben és Borgátán. Minden fürdőzés alkalmával foglalkozásokat is tartottak a  csoportvezetők: egy alkalommal Boldog Brenner János életét dolgozták fel rajzos formában; kvízjáték volt, mely Sárvár várossá avatásának 50 . évfordulójáról szólt; Szent László  és Szent Miklós életéről szóló közösségi játék mellett sorversenyeket játszottak a fürdőkön a csoportok. Lelkesen készültek a gyerekek minden nap a közös énekléssel a pénteken tartandó püspöki misére, melyet dr. Székely János celebrált a Szent Miklós plébániatemplomban. Az első napon tartott kézműves foglalkozáson 240 szál virág készült, amelyből összeállított 2 csokor volt az ajándék, mellyel a püspök urat és Roland atyát köszöntötték a táborozók. Az egyik szülő véleményét hadd idézzem: „Boldogan láttam, hogy a mai világban is létezik ekkora összefogás, odaadás, áldozathozatal a gyerekekért.” Közel 45-50 szülő segítette a pedagógusok munkáját, hiszen élelmiszerrel támogatták ezt a hetet, illetve a fürdőkben felügyeletet is vállaltak. Köszönjük ez úton is mindenki segítségét, és jó volt hallani mise után: „Mikor lesz jövőre ez a tábor?”

 

                                                                                                                                       Nagy Péterné

                                                                                                                                           szervező

                                                                  

 

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár