ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY EREDMÉNYEI

 
2022. április 27, szerda 20:59

A Magyar Természettudományi Társulat által meghirdetett Teleki Pál Országos Földrajz–Földtan Verseny megyei fordulójában is nagyon szép eredményt értek el Erős János pedagógus diákjai. Wächter Csongor 6. A osztályos 2. helyezést, Pásti Bálint  7. A osztályos 4. helyet szerzett. A 8.B-ből Németh Richárd a 7.helyen végzett. Szívből gratulálunk az ügyes és szorgalmas diákoknak és felkészítő tanáruknak, Erős Jánosnak!”

Hosszú évek óta gyakran találok a diákjaim között 1-2 csiszolatlan gyémántot. Így történt ez az idei tanévben is. Csiszolgattam, alakítottam Őket, és meglett az eredménye.
A XXIX. Less Nándor Országos Földrajzverseny döntőjébe a Szent László Katolikus Általános Iskola 2 tanulója is bejutott, amit a Debreceni Egyetemen Földtudományi Intézetében rendeztek meg.
A verseny módosult a korábbiakhoz képest. Most 3 részből állt, egy írásbeli fordulóból, egy projektfeladatból, melynek témája „Veszélyben a Világtenger”, amiről egy posztert, kollázst kellett készíteni, a téma minél átfogóbb (okok-következmények-megoldások) kreatív és szemléletes bemutatásával.
Másnap következett egy szóbeli felelet, egy 3 tagú nagyon komoly zsűri előtt. Az első rész egy a témakörök alapján összeállított téma kifejtése volt, majd az előző nap elkészített poszter bemutatása, értelmezése.
Wächter Csongort 6-osként készült fel a hetedikesek mezőnyébe és képességét bizonyítva, az írásbeli után az 5. helyen állt, végül az összpontszám alapján a 7. helyezést érte el.
Pásti Bálint sem maradt le sokkal, ő a 13. helyet szerezte meg.
Gratulálok és büszke vagyok diákjaimra, akik a gimnáziumokból érkező versenytársaik között is megállták helyüket, és szép eredményeket értek el.

Erős János felkészítő pedagógus

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár