TECHNIKA ÉS ÉLETVITEL TANTÁRGYI DUNÁNTÚLI VERSENY

 
2022. április 6, szerda 20:10

A zalaegerszegi POK által megrendezett az „Ismerem a technikai környezetemet” – Technika, életvitel és gyakorlat tantárgyi dunántúli verseny döntőjére 2022.04.05-én került sor Szombathelyen az ELTE Savaria Egyetemi Központ dísztermében.

A versenyen csak a megyei első helyezést elért tanulók vehettek részt kilenc dunántúli megyéből, így kategóriánkként 9-9 fő mérettetett meg egymással.

Rouchon Dorián 8.A osztályos tanuló a dunántúli és egyben a versenyt illetően a legmagasabb szintű megmérettetésen megszerezte az első helyet.

Felkészülésére jellemző volt a kitartó, szorgalmas munkavégzés, fejlődését Németh László technika szaktanár kísérte nyomon és ő segítette abban immár negyedik éve.

A közös munka gyümölcse lassan beérett, amit az elért eredménye is bizonyít. Nagy ajándék iskolánknak Dorián és a most nyújtott teljesítménye, hiszen iskolánk neve ismét bekerült az dunántúli versenyek első helyezett iskolák közé.

Iskolánk fennállásának 25. évének ismét gyönyörű, méltó pillanata volt a mai nap amikor az ELTE. SEK-ban Dorián átvehette a megérdemelt könyvjutalmakat, oklevelet és az első helyezetteket megillető tabletet, amit az elkövetkezendő tanulmányai során tud majd hasznosítani a felkészülései során.

A verseny végén a felkészítő tanár is könyvjutalomban részesült a sikeres felkészítő tevékenységéért.

Felkészítő tanár: Németh László

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár