SZŐCE TÁBOR 2022 NYÁR

 
2022. június 29, szerda 14:02

Kézműves tábor Szőcén

Még szinte 2 hét sem telt el a nyári Vakációból, a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola tanulói- 27 diák- már hazatértek az idei nyár első táborából.

Szőcén, a Csicsóka tanyán vehettek részt Kézműves táborban. Gazdag programot szervezett számukra az iskolai táborvezetőjük, Márkus Sándorné és a két körmendi gazda, Korbacsics Tibor és felesége, Erika.

Első nap a faluval ismerkedtek meg, megtekintették az Árpád-kori Szent András templomukat, illetve a Lápok Háza kiállítását. Végig járták a tanösvényt a lápok felett.

Este Táncházban ropták a táncot, hiszen a táborvezetők az idén 25 éves Béri Balogh Ádám táncegyüttes vezetői.

Második nap délelőttjén bőr kulcstartókat, karkötőket készítettek, és ékszereket fűztek gyöngyökből. Délután gyógyfüves vezetővel fürdősókat, gyógykrémeket kevertek szárított rózsaszirommal, levendulával, bodzával gazdagítva. Gyógyfüvekből rongybabát is csináltak.

Még ezen a napon elkészültek a szebbnél szebb batikolt pólók, kendők, táskák. Régi kedves keramikusukkal agyagoztak, plaketteket gyúrtak, szabtak, és korongoztak.

Ezen az estén kürtőskalácsot gyúrtak, sodortak, sütöttek.

Pénteken pedig nádból készültek virágok, karkötők fonással.

Péntek délután gyalogtúrával indultak a Vadása- tóhoz, ahol hatalmas fürdőzésben volt részük.

Az utolsó napi vacsora kemencében sült langalló volt. A tábortűz sem maradt el. Színes műsorszámokkal készültek a Szőce faktorra.

Mivel ekkor volt Szent Iván éj, csillaghullás is volt. Közel száz papírcsillagot kerestek meg a sötétben elemlámpával kis cukorkákért.

A  pandémia  miatt kimaradt 2 év táborozás, de az idei tábor kárpótolta a diákokat, akik között már nemcsak alsós, de felsős táborozó is volt. Így a korábbi hagyománytól eltérően az idei évtől kibővül a korcsoport, és alsós-felsős egyaránt részt vehet ebben a nagysikerű élményben, hiszen hazafelé a buszon mindannyian kijelentették: Jövőre is eljövünk!

Márkus Sándorné

táborvezető

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár