Tanévnyitó Veni Sancte

 
2013. szeptember 3, kedd 22:06

A Szent László Katolikus Általános Iskola nevelőtestülete bizakodással néz a 2013-2014-es tanév elé. Örvendetes tény az iskola életében, hogy ismét két első osztályt indíthattak az új tanévben. A szülők a keresztény nevelés értékeit, módszereit és a hagyományos, családias légkört választották. Az intézményben az osztályok létszáma átlagosan 25 gyermek körül mozog, így lehetőség nyílik a tehetségek gondozására, valamint a felzárkóztatásra is.
A nyári szünetben a pihenés mellett a pedagógusok többsége és az iskola 305 tanulójának majdnem fele vett részt különböző táborokban. Az alsó tagozatosok Szőcén kézműves táborban alkothattak, a felsősök a Balaton mellett nyaralhattak, majd júliusban a diákok számára a nevelők Sárváron egy hetes napközis tábort szerveztek. A szünidő folyamán a pedagógusok Szombathelyen, bentlakásos lelkigyakorlaton töltekezhettek, így tanár és diák újult erővel és sok élménnyel indulhat neki a tanévnek.

A tanévnyitó ünnepségre szeptember 1-jén 8.30 órától Veni Sancte mise keretében került sor a Szent László plébánia templomban. A szertartást Orbán István kanonok-esperes-plébános celebrálta, melyet az élőkért való megemlékezésben a katolikus iskola közösségéért ajánlott fel. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel Sárvár és a tankerület elöljárói is. Az intézmény lelki vezetője szentbeszédében Jézus szavait emelte ki: „Barátom menj följebb”, mely azt jelenti az iskola tanulóira vonatkoztatva, hogy minden tanuló egy osztállyal följebb kezdi az idei tanévet, melyben fontos támasz és segítő Szentlélek. A hívekhez fordulva Orbán István idézte Ferenc pápa szavait, aki szerint „a fiatal nyitott ajtó az örömre és a reményre”, és a kanonok e gondolat jegyében határozta meg az új tanév jelmondatát is: „Magyar máriás katolikus hitünkben fedezzük fel a jövő kulcsát!”

Az ünnepi szentmisén az ötödik osztályosok olvastak fel könyörgéseket, és a Szentlélek hét ajándékáért imádkoztak. Ezt követően Ördög Tibor igazgató a tanévet megnyitva beszédében röviden ismertette a szülőkkel az új tanév feladatait, a változásokat. Az intézmény területén újabb fejlesztések és felújítások történtek, kicserélték a sérült padokat, tantermeket festettek, bádogozás és esőfogók építése és új sötétítő függönyök beszerzése történt meg. Az ünnepet az első osztályosok iskolahívogató versei és közös fotózása zárta.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről

Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár