Sárvári diákok a szőcei kézműves táborban

 
2014. július 4, péntek 15:26

Közel másfél évtizede hagyomány már, hogy a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola alsós diákjai Szőcén, a Csicsóka tanyán táboroznak. A tábort Korbacsics Tibor, a körmendi Béri Balog Ádám Táncegyüttes művészeti vezetője és felesége, Erika vezeti.

Az idei vakációt 40 kisdiák- második-harmadik-negyedik évfolyamosok- kezdte ebben a csodálatos környezetben elhelyezkedő gyöngyszemben.

A gyermekek kísérő pedagógusaik, Tallós Ágnes, Némethné Csonka Ildikó és Márkus Sándorné felügyelete mellett négy vidám, programokban bővelkedő napot tölthettek el. Végigkóstolták a népi ételeket: langalló, bundás kenyér, kürtös kalács.

Az első nap folyamán a tábor elfoglalása és az elhelyezkedés után agyagoztak a gyermekek, és régi sportjátékokkal ismerkedtek. Ezeket Balogh Ádám, kommunikáció- és média szakos egyetemista hallgató vezette.

Este a szőcei katolikus templomban hallgatták meg a falu történelmét. Ezt a hétfői napot tábortűz és táncház zárta.

Második nap délelőtt szőttek és batikoltak a diákok. A szorgalmas kezek alól szebbnél szebb telefontartók, babák, batikolt pólók, terítők kerültek ki. Délután diómécseseket, illatüvegeket és rongybabákat készítettek. Még ugyanezen a napon gyékényből lovacskákat fontak. Ez a nap pizsamás bulival zárult.

Szerdán délelőtt a nemrég nyílott Őrségi Nemzeti Park Lápok Háza épületébe látogattak, ahol kipróbálhatták az Interaktív feladatokat, és megismerkedhettek az Őrség élővilágával. Örömmel olvasták Tallós Pál nevét a természettudósok között.

Ezután hosszú gyalogtúrával bejárták a lápok világát, megismerkedtek a húsevő növénnyel is.

Délután ismét útra keltek, Ekkor az úticél a Vadása- tó volt, az erdei túra után jól esett a fürdés, fagyizás.

Este ismét tábortüzet gyújtottak, és kürtöskalácsot sütöttek. A tábor végén folyik a Szőce-patak.  A tábor utolsó estéjén a vízre eresztették kis dió-csónakjaikat, és mezei virágcsokorral elbúcsúztak a tábortól. Ezt követően Szőce-tesztet töltöttek, melyért értékes nyereményeket kaptak a hibátlan feladatlapot leadók. A táborvezető tanárnő, Márkusné Andrea az első nap reggelén meghirdette Szőce-faktor tehetségkutató versenyt, melyre sokan jelentkeztek különböző produkciókkal. Az utolsó éjszakába torkolló záró rendezvényt jó hangulatú Disco zárta.

Csütörtökön délelőtt került sor tábor zárására.  Értékelték a táborlakók munkáját, magatartását, és a szobatisztasági verseny eredményeit is kihirdették.

Ennyi gazdag élménnyel tarkított tábor után nem volt meglepő, hogy a buszon mindenkinek az volt a véleménye:

Ide jövőre is újra el kell jönni!

DSC_0245 DSC_0240 DSC_0226 DSC_0174 DSC_0146 DSC_0135 DSC_0103

Ossza meg másokkal is!

Iskolánk közelebbről

Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár