Első szentáldozás a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskolában

 
2015. április 27, hétfő 07:59

2015. április 12-én, Irgalmasság vasárnapján tartották a katolikus iskola harmadik osztályos diákjainak első szentáldozását Sárváron. 32 ünneplőbe öltözött kisdiák szüleik, nevelőik és a hívek körében ünnepelhetett ezen a délelőttön. Az első szentáldozásra hosszú, komoly munkával és kitartó hitélettel készültek. Hitoktatóik, Dolgos János és Szabó József, valamint nevelőik Biró Kinga, Tallós Ágnes, Csóka Zsoltné és Móger Anita lelkiismeretes munkája eredményezte a szép közös szentségfelvételt. A vasárnapot megelőző pénteken elvégezték első szentgyónásukat a gyónótükör segítségével.
Az ünnepi szentmisét Orbán István kanonok celebrálta. Szentbeszédében egy kis győztes csapathoz szólt, akik azon a napon katolikus hitük mellé örömmel és győzedelmesen álltak.
A következő gondolatában Szent Tamás, a hitetlen apostolról beszélt. Egy két évvel ezelőtt elsőáldozó gyermek, aki jelenleg szüleivel Indiában él, egy ereklyét hozott ajándékba neki. Ezt az ereklyét Szent tamás sírjához érintették. A kanonok pedig saját személyes élményét osztotta meg arról a római zarándoklatáról, amelyen a Szent Kereszt bazilikában Szent Tamás ujját nézhette meg. azt az ujjat, mellyel az apostol az irgalmas Jézus szent sebeit érintette.
Mi az irgalom?- tette fel a kérdést minden jelenlévőnek. Az irgalmasság valamilyen hiány eltörlése, büntetés elengedése. Biblikus jelentéssel, az isteni szeretet, őszinteség, szelídség, de határozott, a z igazság mélyebb feltárása.
Szent Tamás is a bűnei, hibái ellenére szerethető, javítható, és ezért Jézus bíztatja Tamást, érintse meg! Jézus békességet ad neki, mert érzi, ő a leg veszélyeztetettebb, hiszen hitében ingott meg. Tamás válasza: „Én Uram, én Istenem!” Ez a mondat először hangzik el egy tanítvány szájából. Jézus szavaira Tamásban változás zajlott le. Bennetek is, kedves elsőáldozók változás játszódjon le! Szerezzetek örömet a környezetetekben élőknek! Jézus érted nyúl, és te is azt mondhass Jézusnak. Uram, nem vagyok én méltó! Boldog leszel, ha ezt tapasztalod, és mersz hinni.
Ezután a szülőkhöz, nagyszülőkhöz szólt. A családban mindig a gyermek kerüljön az első helyre! Mit mondanának rólatok gyermekeitek őrangyalai? Elégedettség költözne a szívetekbe?
Jézus Krisztus feltámadásával értünk lett, velünk jár, és mi a győztes csapathoz tartozhatunk.
A szentbeszédet követően a könyörgéseket a leendő elsőáldozók olvasták fel, majd az első szentáldozásukat követően versekkel köszönték meg szüleiknek, lelki vezetőjüknek a felkészítést.

Ossza meg másokkal is!

Iskolánk közelebbről

Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár