Árpád-házi női szentek

 
2016. január 22, péntek 16:28

Az Árpád-házi női szentekre emlékeztek január 20-án a sárvári Szent László Katolikus Iskolában. Az iskolai díszteremben összegyűlt tanulók láthatták Szent Margit, Szent Kinga, Szent Erzsébet és Boldog Gizella életének leghíresebb momentumait. A műsorban váltakozott egy hittan óra a színpadi játékkal. A közönség újraélhette Boldog Gizella hogyan tanítgatja Szent Imrét, Szent Kinga és férje hogyan siet a krakkóiak segítségére, Szent Margit mennyire szerette Jézust és az ő tanításait, valamint Szent Erzsébet híres rózsaátváltoztatását.

A színpadi jelenetek után pedig a szentek jelképesen elfoglalták helyüket a képzeletbeli mennyország lépcsőjén. A diákok az ünnepeltek életéből kiemelték az önzetlen szeretet, a szűzi tisztaság, az imádságos lelkület, a türelmes, odaadó házastárs, az Istennek felajánlott élet, a felelősségteljes keresztény magatartás és a jó cselekedetek erényét. A műsort a 6. osztályosok adták elő, akik imádságaikban kérték, hogy szívük a szentekéhez hasonlóvá váljon.

Az ünnepség zárásaként /Osszad szét és add tovább a szeretetet!/ mondatot skandálva vonták be a közönséget az eseményekbe, és adtak nekik könyvjelzőket a nap emlékére, melyre az volt írva: /Csak a szeretet!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

Címkék

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár